Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?
Miközben sok vidéki településen csak a rászorulók kapnak segítséget az ünnepek előtt, van egy tolnai falu, ahol minden háztartásra gondolnak. Mórágyon senki sem marad ajándék nélkül.
Példaértékű közösségi összefogással és önkormányzati támogatással készült az idei adventi időszakra a Tolna vármegyei Mórágy. A település vezetése évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ünnepvárás minden család számára biztonságos és meghitt legyen, ezt a hagyományt pedig 2025-ben is folytatták – számolt be róla a teol.hu.
Az önkormányzat idén is ajándékcsomagot juttatott el a falu valamennyi lakott háztartásába. A közel tízezer forint értékű csomagok édességet és tartós élelmiszereket tartalmaztak, olyan alapvető termékeket, amelyek az ünnepi készülődés során minden otthonban jól jönnek.
Míg sok településen elsősorban a szociálisan rászorulókat támogatják, Mórágyon évek óta tudatos döntés, hogy az ünnepi ajándék minden családhoz eljusson. Glöckner Henrik polgármester tájékoztatása szerint az idei évben összesen 265 ajándékcsomagot osztottak ki a faluban. A kezdeményezés célja nem csupán a segítségnyújtás, hanem a közösség erősítése is: az, hogy az ünnepek idején senki ne érezze magát kirekesztve vagy magára hagyva.
A mórágyi önkormányzat nemcsak karácsony előtt, hanem egész évben kiemelten támogatja a gyermekeket és a tanulmányaikat folytató fiatalokat. A településen évek óta működik az a gyakorlat, amely pénzbeli támogatást biztosít az óvodásoknak, az iskolásoknak, valamint a felsőoktatásban tanuló mórágyi fiataloknak is. Ez a fajta gondoskodás országos szinten is ritkaságnak számít, és jól mutatja, hogy a kis települések is képesek erős, összetartó közösséget építeni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem Mórágy az egyetlen példa: az ország más részein is akadnak települések, ahol jelentős karácsonyi támogatást kapnak a lakosok. Egy borsodi faluban például 100 ezer forintos, míg egy másik településen 50 ezer forintos ünnepi juttatást osztanak ki a helyieknek.nélkül.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







