4 °C Budapest
A budapesti Gellért fürdő látványos dizájnja és építészete. Üres gyógyászati termálmedence gyönyörű kék és türkizkék csempékkel.

Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt

2025. december 23. 10:15

A fővárosi fürdőfelújítások a kormány jóváhagyására várnak, miközben a Gellért Szálló tulajdonosa, a BDPST Group is érdekelt a beruházás megvalósulásában: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik - jelentette a Népszava.

Az októberben bezárt Gellért fürdő körül patthelyzet alakult ki: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. 60 millió eurós, azaz mintegy 24 milliárd forintos hitelfelvételt tervez, ám az ehhez szükséges kormányzati hozzájárulás egyelőre késik. A BGYH számításai szerint a három érintett fürdő – a Gellért, a 2002 óta zárva tartó Rác, valamint a Széchenyi termálrészlege – felújítása önmagában is megtérülő beruházás lenne. Borosné Szűts Ildikó vezérigazgató elmondása szerint: "A legnagyobb tételt a Gellért fürdő felújítása jelenti, ami az előzetes számítások alapján 20 milliárd forintba kerül. Ennek megtérülési ideje 8 év, a Rác fürdő esetében pedig 9 év." A vezérigazgató a társaság jövőjét illetően is bizakodó: "Két szűk esztendő – 2026 és 2027 – után a cég eredménytermelő képessége és osztalékfizető képessége 6–7–8 milliárd, illetve akár még több milliárd forint fölé emelkedhet."

A Gellért fürdő bezárása komoly bevételkiesést okoz a társaságnak. Az évi mintegy 4 milliárd forintos forgalom nagy része kiesik, még akkor is, ha a vendégek egy része más budapesti fürdőkbe átterelődik. Az épület műszaki állapota kritikus: az utolsó átfogó felújítás 2007–2008-ban történt, ám akkor sem nyúltak az alapinfrastruktúrához. Ma már 50–60 éves berendezések és vezetékhálózatok működnek az épületben, amelyek csak az elvártnál alacsonyabb színvonalon képesek kiszolgálni a vendégeket.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szecessziós és art deco stílusú épületegyüttes két része – a fürdő és a szálló – jogi, tulajdonjogi és műszaki szempontból is szorosan összefonódik. A szálloda épületét a Danubius Hotels 2021-ben adta el, az adásvétel bejelentésekor a többségi tulajdonos így fogalmazott: "A Gellért Szálló története egybeforr a magyar főváros történelmével. Az egyedülálló múlttal rendelkező szecessziós szállóépület megújítása, eredeti funkciójának helyreállítása és szolgáltatási színvonalának emelése fontos mérföldkő lesz a teljes felső kategóriás budapesti szálláshelykínálat fejlesztésében, és tovább erősítheti Budapest turisztikai vonzerejét."

A Fővárosi Közgyűlés októberben megszavazta a hitelfelvételt, a kormány azonban a múlt héten – indoklás nélkül – elutasította a kérelmet. Karácsony Gergely főpolgármester a decemberi közgyűlésen hangsúlyozta, hogy megtérülő beruházásokról van szó, amelyek nemcsak a főváros vagyonát, hanem az ország kincseit is gyarapítanák. A társaság hitelképességi mutatói szerinte kiválóak, és az ilyen nagyságrendű fejlesztéseket világszerte jellemzően hitelből finanszírozzák. A BGYH nem mondott le a forrásbevonásról. A társaság közlése szerint amint lehetőség nyílik rá, ismételten benyújtják a hitelfelvételi kérelmet a kormánynak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Közben az előkészítő munkálatok sem álltak le: zajlik a közbeszerzési eljárás, az alagsor statikai megerősítése, a műemléki elemek megóvása, valamint a kiviteli tervek kidolgozása. A Rác fürdőnél jelenleg a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás zajlik. A tervek szerint a Rác fürdő 2027-ben nyithatná meg újra kapuit. A Gellért fürdő belső terei 2028 végére készülhetnek el, a kültéri rész pedig legkorábban 2029-ben fogadhat ismét vendégeket. Mindez azonban nagymértékben attól függ, hogy a kormány végül megadja-e a szükséges hozzájárulást a hitelfelvételhez.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 23. kedd
Viktória
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?