A vevők inkább a költözhető házakat keresik, a felújítandó ingatlanoknál viszont komoly alkura számíthatnak.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium folytatja a balatoni vasútállomások korszerűsítését, feltételes közbeszerzési eljárásokat indítva az északi és déli parti állomások felújítására - írja a Magyar Építők.
A Balaton déli partján futó vasútvonal 2010 óta több ütemben újult meg. 2016 és 2018 között átépült a Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométeres szakasz, valamint a Kaposvár-Fonyód közötti, szintén 53 kilométer hosszú vonalszakasz is.
A most induló fejlesztések során a vasúti infrastruktúra mellett az állomások környezete is megújul. A tervek szerint minden helyszínen megtörténik az akadálymentesítés, P+R parkolókat és kerékpártárolókat alakítanak ki, korszerűsítik az utastájékoztatási rendszert, valamint rendezik a gyalogos- és zöldfelületeket.
A déli parton tizenegy állomás érintett a fejlesztésben: Balatonaliga, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Zamárdi, Szántód-Kőröshegy, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár és Bélatelep.
Az észak-balatoni vasútvonalon 2021-ben zárult le a Szabadbattyán–Balatonfüred szakasz 55 kilométeres villamosítása. A most kiírt közbeszerzések szerint a projekt célja az északi parti felvételi épületek, állomási előterek felújítása, átépítése és akadálymentesítése, valamint az állomások közvetlen környezetének rekonstrukciója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az északi parton tizenöt állomás és megállóhely újul meg: Polgárdi, Füle, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfőkajár, Csajág, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Balatonakarattya, Káptalanfüred, Alsóörs, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred és Aszófő.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







