Az orosz-ukrán háború, az elszálló gázárak, valamint a mesterséges intelligencia hatalmas energiaigénye miatt világszerte újra előtérbe került az atomenergia.
Betelt a pohár a szegedi iskola tanárainál: a kétségbeesett dolgozók az utolsó tartalékaikat élik föl
Már négyen mondtak fel a Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium dolgozói közül. Nem ez az első alkalom, hogy az Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítványának fenntartásában működő intézmény először kerül nehéz pénzügyi helyzetbe: tartozások miatt a NAV a nyártól kezdve több mint félmilliárd forintot vont el az egyház intézményeitől.
A Telex tudósítójának Tóth Éva, az intézmény igazgatóhelyettese nyilatkozott az eseményekről: az iskola dolgozói már a nyáron sem kapták meg a teljes fizetésüket: a júniusi és a júliusi bérek késve érkeztek meg. Azután, ami augusztus 10-én és szeptember 10-én járt volna, abból pedig szeptember közepéig egy fillért sem kaptak. Mostanra már négy tanár is felmondott az intézményben. Az Államkincstártól azért nem került át az állami oktatási normatíva kifizetése az iskolafenntartóhoz, az Oltalom Karitatív Egyesülethez, mert a NAV tartozások miatt elvonta a pénzt. Eddig négyen mondtak fel az intézmény 60 fős tanári karából: a felmondók a tanári pályát nem hagyták el, azaz nem a státusztörvény miatt mentek el.
A tanárok anyagi helyzete nem engedte meg, hogy maradjanak
Megrendülten, sírva távoztak, és közölték, hogy egy év múlva, ha majd rendeződik nálunk a helyzet, visszajönnek. Olyan kollégák mentek el, akiknek ingatag az anyagi helyzetük, például, aki a két gyermekét egyedül neveli, és már az autóját is el kellett adnia, annyira elfogyott a pénze. Volt, akinek zárolta a bankja a számláját, mert a munkabére nem érkezett meg.
– nyilatkozta könnyes szemmel Tóth Éva.
A Wesley-ben sokan tanítanak nyugdíjas tanárok, ők valamivel jobban el tudják viselni a pénzügyi gondokat, mert a nyugdíjukat természetesen megkapják, így kevésbé kényszerülnek biztosabban fizető új munkahelyet keresni, mint azok, akiknek a bérükből kell megélniük. Utóbbiakat hónapok óta a családjuk támogatja, és vannak, akiknél otthon már feszültségeket okoz, hogy egy fizetésből kell megélni. Sokan az utolsó tartalékaikat élik föl, de mostanra már a megtakarításokat is alaposan lefaragta az infláció. A szülőket már tájékoztatták a nehéz helyzetről: az igazgatóhelyettes szerint a szülők hozzáállása nagyon megható.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hozzák a kis 2-3 ezer forintjukat, és ide akarják adni, hogy jaj, csak ne szűnjön meg az iskola, mert akkor nem tudják, hogy mi lenne a gyerekükkel.
Az egész város oktatási rendszerét megrendítené az iskola bezárása
A Wesley diákjai közül sokan szociálisan hátrányos helyzetű családban élnek, igen kevés pénzből gazdálkodnak. Ez abból is látható az igazgatóhelyettes szerint, hogy egyre többen vannak, akik már nem képesek előfizetni a gyereküknek az iskolai ebédet, ezért nem is kérnek étkeztetést. Most mégis adakoznának. Ha a Wesley-t a pénzügyi gondok miatt netán be kellene zárni, az érintett diákok és szülők mellett ez erősen megrendítené az egész város oktatási rendszerét is. A különleges nevelést igénylő diákok átkerülnének a város többi iskolájába, ahol valószínűleg nem tudna velük elég fejlesztő pedagógus – ez is hiányszakma – a megfelelő szinten foglalkozni. Sok gyereket éppen azért írattak be ebbe az alapítványi iskolába a szülei, mert máshol nincsenek működő fejlesztő programok.
Kern Andrással, Hernádi Judittal és Csuja Imrével csábít a vidéki színházi nyár: ezeket kár kihagyni
Június 26-án veszi kezdetét az egész nyáron át tartó zsámbéki sorozat, melynek a Zichy-kastély és egy alkalommal a romtemplom ad helyet.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







