A legenda szerint a Mátrában bujkáló Vidróczki Márton kedvenc fogása volt: amikor megérezte ennek a füstös-hagymás ételnek az illatát, hát azonnal lóra pattant és hazavágtatott.
Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók és a méhészek védelme érdekében. Az uniós folyamat lassúsága miatt Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást, mézkeverékek esetén kötelező lesz feltüntetni valamennyi származási országot, méghozzá a felhasznált mézek tömeg szerinti csökkenő sorrendben – közölte Nagy István agrárminiszter.
Óriási értékesítési problémát jelent a magyar méhészek számára az EU-n kívüli, harmadik országokból származó, sokszor azonban kétes eredetű méz által okozott tisztességtelen piaci verseny azon az uniós piacon, ahova hagyományosan a méztermelésünk 80%-át exportáljuk
- tette hozzá a miniszter.
Nagy István kifejtette, a mézek jelölését közösségi szinten a mézről szóló tanácsi irányelv szabályozza. Eszerint a címkén jelezni kell azon származási országot, ahol a mézet begyűjtötték.
A több országból származó mézkeverék esetében azonban nem kötelező a származási országok feltüntetése, elég azt jelölni, hogy EU-országokból, EU-n kívüli országokból vagy éppen EU-országokból és EU-n kívüli országokból származó mézkeverék.
Ezt a jelölési módot az elmúlt évek tapasztalatai alapján a valós származási ország elfedése céljából alkalmazzák, mivel az egyre tudatosabb vásárlók már érzékennyé váltak az élelmiszer származási országának megbízhatóságára. Nem véletlen, hogy Magyarországgal együtt az idei év januárjában már húsz tagállam közösen kérte a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó uniós előírások szigorítását
- fejtette ki a miniszter.
Hangsúlyozta, mivel az uniós irányelv felülvizsgálata még jelenleg is zajlik, az Agrárminisztérium – a szükséges európai uniós jóváhagyási eljárás után – úgy módosította a Magyar Élelmiszerkönyv szabályozását, hogy a mézkeverékek esetén is valamennyi származási országot fel kell tüntetni, a felhasznált mézek tömeg szerinti csökkenő sorrendben.
Az új rendelkezések augusztus 11-én lépnek hatályba, ettől az időponttól számítva hat hónapos átmeneti időszak kezdődik, amelynek tartama alatt forgalomba hozhatók és a minőségmegőrzési idejük lejártáig forgalomban tarthatók a korábbi szabályok szerint címkézett mézek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezt követően minden hazai forgalomban lévő mézkeverékre a szigorúbb szabályok vonatkoznak – húzta alá a miniszter. Hozzátette, a most hatályba lépő intézkedéssel érvényesül a fogyasztók tisztességes tájékoztatáshoz való joga, az egyre tudatosabb magyar fogyasztók számára pedig egyértelmű lesz, melyek a megbízható, kiváló minőségű magyar termékek a mézpiacon.
Ez növeli a hazai termelésű méz fogyasztását, és segíti a magyar méztermelőket.
Mint mondta, a magyar méhészet szempontjából központi jelentőségű mézexport pozíciójának visszaállítása, az európai méhészet és méztermelés megtartása érdekében ugyanakkor elengedhetetlen a mézjelölési szabályok uniós szintű szigorítása, ezért az agrártárca az ügyben szövetséges országokkal együtt továbbra is sürgeti az uniós irányelv mielőbbi felülvizsgálatát és módosítását. A fogyasztóknak joga van tudni, hogy az általuk megvásárolni kívánt mézkeverékben kínai, ukrán vagy éppen magyar méz van – hangsúlyozta a tárcavezető.
Nagy István kiemelte, az uniós mézpiac megtisztításának szorgalmazása mellett az Agrárminisztérium kiemelt segítséget nyújt a méhészet számára a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó támogatási időszakában, valamint a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt – fejtette ki Nagy István.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








