Álláspontjuk szerint a jelenlegi értékesítési gyakorlat több ponton sérti a közérdek érvényesülését.
Megérkezett a Bükkábrányi Energiaparkba az a komplex rendszer, mely a napelempark túltermelésekor szabályozottan, tisztán zöldáramból állít elő hidrogént. A Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem részben uniós innovációs pályázati támogatással megvalósuló kísérleti fejlesztése várhatóan augusztustól üzemelhet. A nemzetközi szinten is újdonságnak számító projekt Magyarországon először állít elő zöldhidrogént, emellett a naperőmű általi túltermelés szabályozásának tudományos megfigyelésére is lehetőséget biztosít. A rendszerhez szükséges Plug Power elektrolizálót és a palackozáshoz szükséges nyomásfokozót a magyar Ganzair Kompresszortechnika Kft. szállította, és mai napon emelték be a telephelyre.
Megérkezett a Bükkábrányi Energiaparkba az a komplex rendszer, mely a napelempark túltermelésekor szabályozottan, tisztán zöldáramból állít elő hidrogént. A Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem részben uniós innovációs pályázati támogatással megvalósuló kísérleti fejlesztése várhatóan augusztustól üzemelhet. A nemzetközi szinten is újdonságnak számító projekt Magyarországon először állít elő zöldhidrogént, emellett a naperőmű általi túltermelés szabályozásának tudományos megfigyelésére is lehetőséget biztosít. A rendszerhez szükséges Plug Power elektrolizálót és a palackozáshoz szükséges nyomásfokozót a magyar Ganzair Kompresszortechnika Kft. szállította, és mai napon emelték be a telephelyre.

A napelemparkok termelése közismerten időjárásfüggő. Örvendetes terjedésük árnyoldala, hogy csúcsidőszakban túlkínálat lép fel a nappal termelt áramból, és annak elvezetése fejtörést okoz a helyi elosztótársaságnak, illetve a rendszerirányítónak. A probléma megoldásának egyik módja, hogy a „felesleges” árammal hidrogént termelnek, mely később különböző célokra is felhasználható. Ennek a „power2gas” technológiának ipari léptékű tesztelésére, és a dinamikus működtetés tanulmányozására vállalkozott a Bükkábrányi Energiaparkot működtető Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.
A várhatóan 2023 augusztusától működő, kelet-európai szinten is újdonságnak számító rendszer fő berendezései a napokban érkeznek meg a bükkábrányi telephelyre. A Plug Power gyártmányú, 1MW kapacitású elektrolizáló, és a kapcsolódó nyomásfokozó és palackozó berendezések szállítója a Ganzair Kompresszortechnika Kft. A berendezéseket tartalmazó konténerek beemelése után a Bükkábrányi Energiapark és a Ganzair munkatársai közösen szerelik készre, és készítik elő tesztüzemelésre a komplex rendszert.
Ezzel a megoldással a naperőmű által termelt áramot felhasználva az elektrolizáló hidrogénre és oxigénre bontja a vizet. A hidrogént nyomásfokozást követően, palackokban tárolják, az oxigént pedig a légkörbe engedik. A termelési eljárás miatt zöldhidrogénnek nevezett végtermék ráadásul olyan magas minőségű, úgy nevezett „labortiszta”, hogy akár gyógyászati vagy egyéb tudományos célú felhasználásra is alkalmas, de természetesen az üzemanyagcellákhoz is megfelelő üzemanyag lehet a közlekedésben, vagy a földgázhoz keverve az energiatermelésben.

A pilot projekt további újdonsága, hogy egy dinamikus és intelligens irányítástechnikai rendszer vezérli majd a technológiát, aminek segítségével a folyamat szabályozható, és kereslet-kínálati viszonyokhoz igazítható, amikor az erőmű amúgy is elektromos áram túltermelésben van, vagy más okból előnytelen az áram közvetlen értékesítése. Ennek optimalizálását a Szegedi Tudományegyetem vállalta a projektben.
„A jelenlegi fejlesztés azért is jelentős, mert a 2021-ben meghirdetett nemzeti hidrogénstratégiával összhangban első bizonyítéka annak, hogy a hidrogénnek valódi szerep juthat az energiafüggetlenség erősítésében, a tömegközlekedésben, és számos egyéb ipari felhasználás zöldítésében. A projekt megfelel az EU azon törekvésének is, hogy 2030-ig 10 millió tonna hidrogént állítsanak elő a kontinensen” – mondta el a projekt újabb mérföldkövének elérése kapcsán Bakos Imre, a Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. projektvezetője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Bükkábrányi Energiapark a Mészáros Csoport tagjaként kiemelt figyelmet fordít az innovatív megoldásokra. Az elektrolizáló projekten kívül a csoport egyéb érdekeltségeiben is folynak high-tech kísérleti projektek az energia termelése, tárolása, többcélú, hatékony és környezetkímélő felhasználása terén. A Mészáros Csoport missziója továbbá, hogy az energiafüggőség csökkentésén túl a magyar hozzáadott értéket – többek közt az energetikában is – növelje, így is hozzájárulva Magyarország jövőbeni generációinak jólétéhez.
Bükkábrányi Energiapark
Bükkábrányban üzemel Magyarország egyik legnagyobb napelemparkja. A park csaknem 65 000 db polikristályos napelemet működtet összehangoltan, rendszerbe szervezve, csúcsteljesítménye pedig meghaladja a 22MWp-t.
A 32 hektáros terület rekultivációja egyedülálló az országban. Az egykoron a Mátrai Erőművet tápláló külszíni fejtésű lignitbánya a napelemparkkal új életre kelve az előttünk álló közel negyed században aktívan fogja szolgálni a klímaváltozás elleni harcot.
A Bükkábrányi Energiapark tulajdonosa a Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft., mely a Mészáros Csoporthoz tartozó STATUS Energy Magántőkealap leányvállalata.
Szívszorító fotókon a kihalt magyar vidék: ebben a szellemfaluban évente egyszer kondul meg a harang
Nincs bolt, nincs út, nincs forgalom – csak néhány omladozó ház, amit lassan visszavesz a természet, és egy templom, ahol a harang évente legfeljebb egyszer...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








