Lakiteleken idén majdnem véget ért Cseh Rózsa hagyományos adventi díszkivilágítása.
A nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookra kedden feltöltött videójában. A kormányszóvivő elmondta: az új év újabb nyugdíjemelést hozott; január 1-jétől 15 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Ez átlagnyugdíjnál havi 27 120, illetve a 13. havi nyugdíjat is figyelembe véve évi 352 560 forintos emelést jelent - mondta.
Hozzátette: a kormány a mostani emeléssel megelőlegezi az idénre becsült inflációt, ami a háború és a brüsszeli szankciók miatt jóval magasabb, mint az előző években volt. Ennek az az oka, hogy a brüsszeli szankciók felhajtják az inflációt és ezzel együtt egész Európában nőnek az energia- és élelmiszerárak - jegyezte meg.
Kiemelte: ha a becsültnél magasabb lenne a valós infláció, akkor - ahogyan tavaly is megtették - idén is ki fogják egészíteni a nyugdíjakat.
A kormányszóvivő szólt arról is, a nyugdíjasok megélhetését nemcsak a szankciós inflációt követő nyugdíjjal, hanem az élelmiszerár-stopokkal és a rezsicsökkentéssel is segítik.
A magyar rezsicsökkentés Európában egyedülálló, nélküle a gázért és az áramért a többszörösét kellene fizetni az időseknek is. A rezsicsökkentés fenntartásának köszönhetően a magyar családok és nyugdíjasok legalább 181 ezer forintos támogatást kapnak a kormánytól minden egyes hónapban - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormányszóvivő arról is beszélt, a szankciós áremelkedésektől az élelmiszerár-stoppal védik a nyugdíjasokat, amit a kormány április végéig fenntart.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








