Lélegzetelállító látvány tárul a szemünk elé a Balaton-felvidéken: a tavaszi virágzás idején a repcetáblák szinte aranyszínű takaróként borítják be a dombokat és völgyeket.
A koronavírus miatt nem egyszerű a helyzet a szülészeti osztályokon sem. Ha a szülés előtt álló nő koronavírustesztje pozitív lesz, akkor ő külön részlegen hozza világra a gyermekét, majd a Covid-ellátásba viszik. A koraszülött csecsemő pedig csak negatív PCR-teszttel látogatható.
A koronavírus okozta helyzet ellenére folyamatos a koraszülöttek, az újszülöttek és a nagyobb gyermekek ellátása is a szülészeteken és a gyermekosztályokon, utóbbiak esetében pedig külön részleget hoztak létre azoknak a gyerekeknek, akik megfertőződtek a vírussal, így például hányás, hasmenés vagy hörgőgyulladás jelentkezik náluk – többek között erről tájékoztatta a várandósokat és az édesanyákat Tálosi Gyula gyermekgyógyász.
Külön részlegen szülnek a megfertőződött kismamák
A Korábban Érkeztem Alapítvány által szervezett múlt heti találkozóról a Délmagyar tudósított. Mint írják, a gyermek-intenzívterápiás szakorvos kitért arra is, hogy ha a szülés előtt álló nő koronavírustesztje pozitív lesz, akkor ő külön részlegen hozza világra a gyermekét, majd a Covid-ellátásba viszik.
Ha az édesanya megkapta a kellő kezelést, és jól van, akkor egy külön szobába helyezik el a babájával, akit szoptathat is, de csakis maszkban lehet vele. Abban az esetben, ha a kismama állapota sokáig nem javul, akkor a családnak is haza tudják adni a babát. A koraszülött csecsemőt viszont csak akkor látogathatja az édesanya és az édesapa is, ha negatív PCR-teszttel rendelkeznek.
Ritkán a csecsemők is elkaphatják
A szakember elmondta, nem jellemző, hogy a csecsemők is elkapják az édesanyától a betegséget, hiszen nem jut át a méhlepényen a vírus, de vannak olyan ritka esetek, amikor ez mégis megtörténik, viszont a gyerekek felgyógyulnak. Ugyanakkor azt javasolta az édesanyáknak:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
ha az ötödik-hatodik hétben a babánál fej- vagy hasfájást tapasztalnak, akkor kérjenek orvosi segítséget.
Szívszorító fotókon a kihalt magyar vidék: ebben a szellemfaluban évente egyszer kondul meg a harang
Nincs bolt, nincs út, nincs forgalom – csak néhány omladozó ház, amit lassan visszavesz a természet, és egy templom, ahol a harang évente legfeljebb egyszer...
Példátlan lezárás jön: csak lakcímkártyával közlekedhetnek a lakók az azbesztügy miatt Szombathelyen
Egyre nagyobb területet érinthet a szombathelyi azbesztügy: a hatósági korlátozások már nemcsak az Oladi platóra, hanem a Parkerdő lakópark, a Sportliget környékére is kiterjedhetnek.
Évek óta tartó vita zárulhat le a Balaton fővárosában: jöhet a kutyás strand, akár két helyszínen is
Évek óta húzódik a siófoki kutyás strand ügye, most azonban új fordulat jöhet a Balaton-parton. A városvezetés javaslata szerint akár két helyszínen is megvalósulhat a...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








