A pünkösdi rózsa ültetése ősszel és a megfelelő metszés is hozzájárulhat a szép virágzáshoz. Ismerd meg a legfontosabb teendőket lépésről lépésre!
Hoitsy György halbiológus, pisztrángtenyésztő, a Lillafüredi Pisztrángtelep vezetője életének nagy részét – érthető módon – a halakkal való tudományos és gyakorlati foglalkozás teszi ki. Nem kell ahhoz sem jósnak lenni, hogy kitaláljuk, családja karácsonyi asztaláról sem hiányozhat a hal - írja a boon.hu
Azt hiszem, nálunk a család elve átlag fölött fogyaszt halat, de szeretjük a kagylót, rákot, pácolt tengeri halat is. Hetente többször eszünk halat, halkonzervet vagy reggelire, vagy vacsorára. Az utóbbi időben sokszor készítünk különböző ízesítésű (kapros, chilis) pisztráng gravlaxot, ami egy nyers halfilé, amit sóban, cukorban néhány napig pácolunk, pirítóssal isteni. Pisztrángszaporítás idején a pisztrángkaviár is kedvelt csemegénk. Szent este természetesen halászlé, sült és rántott halak kerülnek az asztalra sok-sok salátával, gombával. Nekem a rántott ponty és a capelin kaviárral töltött harcsa rántva a kedvencem. Azt hiszem karácsonykor sokaknak kevés az ideje, ezért is jó étel a hal, mert nagyon gyorsan elkészíthető. A nálunk tartott halak tiszta ízűek, így minden fűszert elbírnak, amit a család szeret
- mondta a portálnak Hoitsy György halbiológus, pisztrángtenyésztő.
Böjti ételnek sem utolsó
Ahogy a portál írja, a szakember szerint a karácsony elve „összenőtt” a hallal. Mint Hoitsy György emlékeztetett, ennek főleg vallási okai vannak, a hal egyrészről egy jelkép és egy böjti étel. A hal a keresztény hit legősibb szimbóluma, Jézus Krisztust jelenti, ami egy ógörög nyelvű szójáték következménye. Ugyanis a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása. Másfelől a halászat egy ősi foglakozás, Jézus első tanítványai is halászok voltak és emberhalásszá tette őket, illetve a hal és kenyér szaporítása is a nevéhez fűződik. A hal motívum az ókeresztény korban egy titkos jelképe is volt a keresztényeknek.
A hal később böjti étellé vált. A keresztények két fő böjti időszaka a karácsony előtti advent négy hete és a húsvét előtti negyven nap. Krisztus utáni második század óta tartózkodnak a keresztények a húsevéstől péntekenként, egyfajta áldozatként és emlékezetül Jézus kereszthalálára. Mivel hitük szerint Jézus Krisztus pénteken szenvedett és halt meg a kereszten, a keresztények a kezdetektől arra szentelték ezt a napot, hogy szenvedéseiket egyesítsék Jézuséval. Éppen ezért az egyház nagypéntekként tekint minden egyes péntekre, hiszen ekkor a keresztények saját vezeklésük felajánlásával emlékezhetnek Krisztus szenvedésére. Hosszú ideig az egyház történelmében a húsról való lemondást méltó áldozatnak tartották, mivel ezt az ételt főleg ünnepségeken és lakomákon fogyasztották, de halat, csigát, rákot nem tartották húsnak. Itt, Diósgyőrben a pálosok is a Hámori-tó elődjét, akkor még Fel-tónak hívták, használták halnevelésre és a vár mellett is voltak halastavak, ahol halat tartottak, halásztak és böjti ételnek használták és a Szentléleki Pálos kolostori ásatások során is sok csigaházat találtak, ami szintén böjti étel volt
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzá.
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







