Dr. Szabó Antal régész szerint a Duna még korántsem fedte fel minden titkát: azt is elárulta, miért páratlan a terület, és milyen újabb leletekre bukkanhatnak.
Nagyon vigyázzunk: ezeken a balatoni településeken már napi szinten randalíroznak a vaddisznók
Nemcsak a belterületi lakosoknak, nyaralóknak jelentenek gondot, hanem a külterületen végzett mezőgazdaságban is súlyos károkat okoznak. Az állatok gyümölcsöseket tesznek tönkre, és nem nagyon lehet már kukoricát, búzát sem termelni a területen.
Az egész országban gondot jelent a vaddisznók túlszaporodása – véli Sári Ferenc erdész, aki az Inforádiónak adott interjút. Mint mondta, leginkább a Badacsony és Zánka közötti partszakasz lehet érintett, illetve az utóbbi egy évben Balatonszepezd és Révfülöp az, amely kiemelkedő vaddisznó-problémával küzd, ami miatt
szinte már napi szinten lehet velük találkozni.
Az említett Balaton-parti települések egy vékony sávként húzódnak a vadászterületek között. Az erdész szerint a gondot az okozza, hogy a külterületeken nincs megfelelően gyérítve a vaddisznó-állomány. Mindezt jól mutatja, hogy nemcsak a belterületi lakosoknak, nyaralóknak jelentenek gondot, hanem a külterületen végzett mezőgazdaságban is súlyos károkat okoznak.
Az állatok gyümölcsöseket tesznek tönkre, és nem nagyon lehet már kukoricát, búzát sem termelni a területen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vadállomány-gyérítés jelenleg is zajlik, de nem elég hatékony. A kihelyezett táplálékok, nem megfelelő kerítések miatt is megjelenhettek a vaddisznók az udvarokban a Balaton környéki településeken, az elhanyagolt telkek pedig búvóhelyként szolgálhatnak számukra – tette hozzá mondta Méhes Dóra, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.
Mivel lakott területen kizárólag hatósági engedéllyel lehet kilövést elvégezni, ha valakinek problémája adódik azzal, hogy az ingatlanja területén vadállatok találhatóak, akkor bejelentést kell tennie – írásban vagy személyesen – a helyi önkormányzat jegyzőjénél, aki aztán ezt jelzi az illetékes rendőrkapitányságnak, amely hivatott arról dönteni, hogy hol és mikor lehet végrehajtani a vadállat kilövését.
Kinyílnak Szentendre templomai: három napig koncertek, irodalmi estek és különleges programok jönnek
Szeptember 11. és 13. között hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét, amelyen kilenc templom és három imaház tárja ki kapuit a látogatók...
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







