Egy vidéki épület felújítása csak akkor jelent valódi és tartós értéket egy település számára, ha ahhoz valós közösségi igény és fenntartható üzemeltetés társul.
Hiába tiltakoztak a helyiek, megkezdődik a fakivágás a Bakonyban: 32 hektár erdőt érint a beruházás
Komoly vitát váltott ki a Bakonyban tervezett fakivágás: a Zirc és Litér közötti új nagyfeszültségű távvezeték kiépítése miatt 32 hektárnyi erdőterületet érint a beruházás. A helyiek és a környezetvédők korábban tiltakoztak a tervek ellen, most azonban az erdőgazdaság és az áramszolgáltató is megszólalt. Az E.ON és a Verga szerint a fejlesztés elengedhetetlen a térség áramellátásának biztonságához, a kivágott erdőterületet pedig csaknem 50 hektárnyi erdőpótlással kompenzálják. A munkálatok előtt ráadásul több tízezer védett növényt is áttelepítenek.
A Zirc–Litér közötti, 132 kilovoltos távvezeték építése az észak-dunántúli áramhálózat fejlesztésének része. A 21,1 kilométer hosszú hálózati szakasz célja, hogy kiszolgálja a térségben az elmúlt években jelentősen megnövekedett lakossági és vállalati áramigényt, valamint lehetővé tegye a megújuló energiát termelő létesítmények, köztük a napelemes rendszerek hálózati csatlakozását.
A beruházás a Danube InGrid nevű, európai uniós támogatással megvalósuló hálózatfejlesztési programhoz kapcsolódik. Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. november 2-án közös közleményben ismertette a fejlesztés részleteit - írták közleményükben.
A projekt azonban nem aratott osztatlan sikert. Eplényben és környékén már korábban is tiltakoztak a tervezett fakivágások ellen. A helyi civilek és az önkormányzat szerint a beruházás jelentős természeti értékeket érinthet, és korábban alternatív megoldások lehetősége is felmerült, például a földkábel alkalmazása. A témában februárban figyelemfelhívó demonstrációt is tartottak.
32 hektárnyi erdőt érint a beruházás, de máshol már megkezdték a pótlást
Az E.ON tájékoztatása szerint a beruházás során összesen 32 hektárnyi erdőterületet érint a fakitermelés. A vállalat ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy igyekeztek a lehető legkisebbre csökkenteni a természetkárosítást.
Az új vezetéket egy már meglévő, 400 kilovoltos nagyfeszültségű hálózat biztonsági övezete mellett vezetik el, így a nyomvonal megválasztásával további mintegy 8,8 hektárnyi erdő kivágását sikerült elkerülni. Az energiacég az oszlopok kialakítását is áttervezte, hogy az új vezeték minél közelebb kerülhessen a meglévő hálózathoz.
A kivágott erdőterület pótlására a közlemény szerint csaknem 50 hektárnyi erdősítést valósítottak meg, illetve terveznek. Ennek egy része, 7,2 hektár Natura 2000-es területen, Aszófő és Tihany határában valósult meg. A fennmaradó 42,2 hektáron részben meglévő, szabad rendelkezésű erdőterületek erdőművelési ágba sorolásával, részben új csereerdő telepítésével gondoskodnak a pótlásról.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Több mint 35 ezer védett növényt mentenek ki a területről
A beruházás egyik fontos természetvédelmi vállalása a védett növények áttelepítése. Az E.ON megbízott alvállalkozói a fakitermelés előtt 55 növényfaj mintegy 35 ezer példányát mentik ki az érintett területről. A munkálatok során a védett és fokozottan védett növények áttelepítéséről is gondoskodnak.
A beruházás a szükséges hatósági engedélyek birtokában valósul meg. Az erdőterületek igénybevételét a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal engedélyezte, a növények áttelepítéséhez pedig szintén rendelkezésre állnak a szükséges hatósági jóváhagyások.
Az erdőgazdaság és az áramszolgáltató arra kéri a környéken élőket és az arra kirándulókat, hogy a munkálatok idején fokozottan ügyeljenek a biztonságra. A kijelölt munkaterületre belépni tilos és veszélyes, a fakitermelés idején pedig időszakosan munkagépek és teherautók forgalmára is számítani lehet.
A fejlesztés tehát egyszerre jelent komoly beavatkozást a Bakony erdős területein és egy hosszú távú energetikai beruházást. Hogy a vállalt erdőpótlás és a növénymentés mennyiben tudja ellensúlyozni a helyben jelentkező természetvédelmi veszteségeket, az a következő években derülhet ki.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







