A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Az éttermekben és a különböző street food standoknál egyre többször kínálnak édesburgonyát, mégis sokan ódzkodnak tőle. Nem csoda, már a neve is azt sugallja, hogy más ízvilágot takar, mint a már jól megszokott fehér burgonya. Ugyan valóban édesebb, mint egy átlagos burgonya, de fogyasztása kifejezetten ajánlott mindenki számára. Éppen ezért, most annak jártunk utána, milyen jótékony hatással rendelkezik az emberi szervezet számára. Lássuk!
A szakemberek szerit bárhogy is használjuk fel ételeinkben az édesburgonyát, érdemes tisztában lenni azzal, hogy számtalan jótékony hatása van. Ráadásul tápanyagokban és ásványi anyagokban gazdag, valamint rengeteg rostot, vitamint és antioxidánst tartalmaz. Azzal pedig, ha beiktatjuk az étrendünkbe, nem csak magunknak, de például a családtagjainknak is segítünk, hogy felturbózzák az immunrendszerüket. A fehér húsú burgonyához hasonló, nagyon gyorsan és nagyon egyszerűen készíthetünk belőle különböző állagú ételeket. Főzhetjük, süthetjük, pürésíthetjük – megtartja értékes tápanyagait.
Lássuk, miért érdemes fogyasztani az édesburgonyát!
- Vitamintartalma kimagasló, hiszen található benne kálium, magnézium, kalcium, vas, foszfor, C-vitamin, B6-vitamin és A-vitamin is. Ez számos módon tudja építeni a szervezetet.
- A magas A-vitamin tartalma miatt jótékony hatással van a szemek egészségére.
- A magas mangántartalma segíti az emésztését, valamint ettől érezheted magad energikusabbnak. Emellett a mangán segíti a megfelelő anyagok beépülését a szervezetbe, valamint egészségesen tartja a csontozatot is.
- Erősíti az immunrendszert, mivel az A-vitamin segíti a sejtműködést is.
- Magas antioxidáns tartalma van, ráadásul a benne található béta-karotin, mely a narancssárga színt adja, az egyik leghatékonyabb antioxidáns.
- A B6-vitamin jó hatással van a memóriára, a gondolkodásra.
- A kálium és a magnézium egyaránt részt vesz a vérnyomás szabályozásában, éppen ezért fogyasszunk édesburgonyát szívünk egészségének megőrzése érdekében.
- A magas rosttartalom hozzájárulhat a magas koleszterinszint csökkentéséhez, valamint az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkentéséhez.
- Az édesburgonya a vércukorszint szintentartásában is segít. Ráadásul mivel az édesburgonya rostban gazdag, így lassítja a glükóz felszabadulását, ezzel segít megelőzni a vércukorszint leesését.
Narancssárga vagy lila édesburgonya: Mi a különbség?
A narancssárga húsú édesburgonya talán a legismertebb édesburgonya fajta hazánkban. Ez a legédesebb mindközül és ebben van a legtöbb béta-karotin. A lila husú édesburgonya már kevésbé elterjedt, pedig kimagasló antioxidáns tartalma segít a betegségek megeleőzésében és erősíti az immunrendszert is. Ráadásul magas az antocianin tartalma, ami jó hatással van az agyra és a memóriára is.
Mind a két burgonyaféle egészséges és nincs kimagasló cukortatalmuk. Ugyan glikémiás indexük közepes, a cukorbetegek mégis fogyaszthatják. Számos kutatást végeztek az édesburgonyákkal kapcsolatban, melyek arra mutattak rá, hogy a növény fogyasztása után a kettes típusú cukorbetegséggel élők vérben az adiponektin szintje megnövekedett. Az adiponektin egy fehérje természetű hormon, ami nagyon fontos szabályozó az anyagcserében. Az adiponektin különleges tulajdonsága, hogy csökkenti az inzulin rezisztenciát. Ha magasabb szinten van jelen a vérben, akkor a sejtek könnyebben veszik fel a vérből a cukrot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
(via: www.goodhousekeeping.com)
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








