Magas-Tátrában szeptember végén havazás kezdődött, a Lomnici-csúcson pedig szerda reggelre 22 centiméteres hóréteg alakult ki.
A nyaralni és kirándulni indulók 2019 nyarán is az utazási igényekhez igazodó járatok közül választhatnak, a Balaton északi és déli partja, illetve a Velencei-tó felé egyaránt. Ugyanakkor érdemes megnézni a nyári főszezon kedvezményeit, melyek között még a dolgozói bérletesek is kapnak utazási kedvezményt a nyári utazásikhoz, a diákok pedig ismét válthatnak Vakáció bérletet.
Kedvezmények a Balatonhoz utazóknak
A MÁV-START a tavaly nyáron már népszerűnek bizonyult kedvezményekből állította össze ajánlatát a nyári szezonra. A kedvezménycsomag öt elemből áll: Vakáció bérlet és a dolgozói bérlet mellé váltható 33 százalékos kedvezményű menetjegy bármilyen belföldi utazáshoz használható; míg kifejezetten a balatoni utazásokra a nyári balatoni vonatok egy részére nyújtott peremidős kedvezmények, a Balaton Card kedvezménykártyába foglalt vasúti kedvezmény és a Balaton-bérlet vehető igénybe.
Vakáció bérlet a diákoknak
A 2015-ben bevezetett Vakáció bérlet a fiataloknak szól. Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők számára megvásárolható 15, 30, 60 vagy 90 napos kedvezményes bérlet korlátlan utazást biztosít másodosztályon a MÁV-START mellett a GYSEV teljes belföldi hálózatán is. A Vakáció bérlet további előnye, hogy a bérlet mellé gyorsvonati pótjegyet sem kell váltani, viszont fontos tudni, hogy a többi feláras vonat esetén (pl. InterCity, Expressz) a pót- és helyjegyek, helyjegyek megváltása alól nem ad mentességet.
A köz- vagy felsőoktatásban részt vevő, érvényes magyar vagy nemzetközi nappali és esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkező tanulók, hallgatók válthatnak Vakáció bérletet (érvényes június 5-től). Ez a bérlet vasúti személypénztárban, jegyértékesítő automatából és interneten (automatás átvétellel) is megváltható. A 60 és 90 napos bérletek akár szeptember 30-ig is érvényesek lehetnek, a 30 napos bérletek váltása esetén a bérlet érvényességének legkésőbbi kezdete augusztus 11., a 15 napos esetén augusztus 25. lehet; az érvényesség kezdetét az utas választhatja meg
A 15 napos bérlet ára 9900 forint, augusztus 25-ig vásárolható meg; a 30 napos 15 900 forintért augusztus 11-ig, a 60 napos 24 900 forintért augusztus 1-jéig, a 90 napos pedig 34 900 forintért július 1-jéig váltható. További információk a Vakáció bérletről itt.
33 százalékos kedvezmény a dolgozói bérlet mellé
Szeptember 30-ig 33 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a MÁV-START és a GYSEV belföldi hálózatán, akik utazásuk megkezdésekor érvényes dolgozói vasúti bérlettel rendelkeznek. A vasúttársaság nyári akciója lehetőséget ad a naponta vagy rendszeresen ingázóknak arra, hogy nyáron az ország egyéb pontjaira is – legyen az a Balaton, a Velencei-tó, a Mátra vagy más úti cél – kedvezményesen vonatozzanak.
A 33 százalékos kedvezmény akkor vehető igénybe, ha a kedvezményes jegy érvénytartamának első napján a vonattal utazó személy rendelkezik érvényes, tetszőleges viszonylatra szóló, saját részre (igazolványszámra) kiállított dolgozói vasúti bérlettel. További információk a kedvezményről itt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Balaton-bérlet
Budapestről a Balatonra korlátlan számú utazást biztosít a 30 napra váltható Balaton-bérlet 14 900 forintért. A Balaton partjára kedvezményes eljutási lehetőséget biztosító bérlet augusztus 15-ig vásárolható meg.
Jegyvásárlási lehetőségek
A menetjegyek, de akár az IC pót- és helyjegyek is megvásárolhatók az egyre több helyen megtalálható jegyértékesítő automatákból. Budapest és a Balaton között a Déliben, a Keletiben, Kelenföldön, Kőbánya-Kispesten, Baracskán, Kápolnásnyéken, Velencén, Velencefürdőn, Gárdonyban, Agárdon, Székesfehérváron, Siófokon, Zamárdiban, illetve Balatonfüreden található készpénzes és bankkártyás fizetés megvalósítására is alkalmas jegyértékesítő automata, míg Martonvásáron, Fonyódon, Keszthelyen, valamint Nagykanizsán csak bankkártyát elfogadó automata található. Automatából történő vásárlás esetén a menetjegyek 5 százalékkal olcsóbbak, mint pénztárból vásárolva.
Ezenkívül interneten vagy a Vonatinfó alkalmazásból is megvásárolhatja belföldi vasúti menetjegyét, aki szeretné elkerülni a pénztári sorban állást. Az interneten vásárolt menetjegy a jegykiadó kioszkokból vagy automatákból is átvehető 5 százalékos kedvezménnyel. Az okostelefonon, laptopon, mobileszközön bemutatható egyszeri utazásra érvényes e-vonatjegy használatáért 10 százalékos kedvezmény jár a pénztári árhoz képest.
Többek között a Balatonhoz is lehet utazni olyan, a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonattal, amelyre az online vagy Vonatinfó alkalmazásból történő e-vonatjegy vásárlása esetén 20 százalékos kedvezményt biztosít a MÁV-START. További feltétel, hogy legalább 100 kilométeres útra kell megváltani a jegyet.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







