Egyre több háziasszony vásárol így Magyarországon: tényleg sokat spórolnak

2019. február 19. 15:05

A legfrissebb információk és kutatások szerint nagyon kevés időnk maradt arra, hogy megállítsuk a környezetszennyezés okozta károkat a Földön. Mindenki számára rengeteg lehetőség adott, hogy tegyünk valamit az ügy érdekében, és a legtöbb, ami könnyedén megvalósítható, a napi bevásárlásunkhoz kapcsolódik. Megvizsgáltuk a legfontosabbakat.

Rendkívüli módon terheli a környezetet, mondhatni feleslegesen, amikor távoli országokból importálnak zöldségeket és gyümölcsöket. A hosszú út, amit megtesznek, mindegy, hogy hajón, teherautón vagy repülőn, mind-mind erősen környezetszennyező. Sőt, sok esetben ezeknek a növényeknek a tápértéke sem megfelelő, hiszen még éretlen állapotban szedik le, hogy túlélje a szállítást és vegyszerekkel érik el mesterségesen, hogy beérjenek.

KATT! Itt a szezonális zöldség-gyümölcs naptár!

Erre a problémára a legjobb megoldás, ha mindig igyekszünk olyan zöldséget és gyümölcsöt venni, aminek éppen szezonja van Magyarországon, ezek általában olcsóbak is és jó eséllyel rövidebb időn belül az asztalunkra kerülnek a leszedést követően. Keressünk kistermelőket, járjunk piacra és kerüljük el a hiperek színtelen-szagtalan-ízetlen kínálatát.

Kevesebb csomagolás = kevesebb szemét

Szerencsére egyre inkább elterjedőben van, hogy a műanyag zacskók helyett más alternatívát keressünk a csomagolásra és a szállításra. Az Európai Parlament tavaly ősszel elfogadta, hogy 2021-től megszűnjön az olyan egyszer használatos műanyag eszközök gyártása, mint a műanyag zacskó, a szívószál, a fültisztító pálcika, stb. Ez egy szuper kezdeményezés és mutatja, hogy globális összefogásra van szükség.

KATT! Magyar cég forradalmasíthatja a bevásárlást

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bevásárlásaink tekintetében a legjobb, ha vászontáskákat viszünk magunkkal, amit újra és újra használhatunk és kezdésnek az is hasznos már, ha az otthon tartogatott vékony műanyag zacskókat is magunkkal visszük, amiben a különféle zöldséget és gyümölcsöt hazavihetjük. A legnagyobb baj a zöldségpultoknál kihelyezett ingyenes zacskókkal van, amelyeket az esetek nagytöbbségében egyetlen egyszer használunk.

A hazai terményeknek a csomagolással kapcsolatban is van előnye, hiszen minél kevesebbet utazik valami, annál kevesebb csomagolóanyag (például kartondobozok, fóliák, stb.) szükséges hozzá, így ezzel is terhet veszünk le a környezetünkről.

Nincs könnyű dolgunk, ha egyszerre szeretnénk egészséges, finom, a Földet a lehető legkevésbé terhelő és könnyen elérhető zöldséget és gyümölcsöt beszerezni. A probléma nem egyedi, de szerencsére jó néhány kezdeményezés indult már az ügyben. Korábban írtunk egy ilyen kezdeményezésről, amely ezeket a szempontokat veszi figyelembe elsősorban, célkitűzésük, hogy háztáji, vegyszermentes zöldséget és gyümölcsöt szállítsanak minden héten minél több háztartás asztalára.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 26. szombat
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. április 26. 19:19
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33