A vállalatcsoport hétfőn közölte, hogy a felek újabb közös lépésekről egyeztettek Németországban.
A kormány szerint elfogult az Európai Bizottság országjelentése, amelyet a kabinet mai ülésén vitattak meg. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: bár a dokumentum több szempontból elfogadhatatlan, elismeri a magyar gazdaságpolitika sikereit. A kabinet döntött a kamatstop meghosszabbításáról december végéig, miközben az árrésstopok miatt indított uniós eljárás ellenére is fenntartja a kiskereskedelmi szabályozást.
A kormány mai ülésén megvitatta az Európai Bizottság országjelentését, amelyet Gulyás Gergely elfogultnak minősített, és amelynek megállapításait és javaslatait véleménye szerint nem lehet elfogadni. Ugyanakkor kiemelte, hogy a Bizottság elismerően nyilatkozott a magyar gazdaságpolitika bizonyos eredményeiről.
Árrésstop marad!
A kereskedelmi multinacionális cégek feljelentették Magyarországot az árrésstopok miatt, ezért Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. A kormány ennek ellenére fenntartja az intézkedéseket.
Kamatstop december végéig
Döntöttek arról is, hogy fenntartják a kamatstopot június 30. után: ez mintegy 286 ezer hitelt és 120 milliárd forintnyi összeget érint. A kormány újabb fél évvel, vagyis december végéig hosszabbítja meg az intézkedést.
Választás 2026
Egy újságírói kérdésre válaszolva a miniszter közölte: a kormány feljelentést tesz egy az interneten terjedő videó miatt, amely azt állítja, hogy elhalasztják a 2026-os választást — ez azonban nem felel meg a valóságnak.
Visszatérhet a benzinárstop?
Minden egyes áremelkedésnél alapos elemzés előzte meg a kormány döntését – mondta Gulyás Gergely. Hangsúlyozta: bár az ilyen típusú beavatkozások nem ideálisak, időnként elkerülhetetlenek. Az üzemanyagárak esetében a cél az, hogy ne legyen szükség ilyen lépésre, de ha mégis, akkor a kormány kész tárgyalni a Mollal – tette hozzá az iráni–izraeli konfliktus miatti drágulás lehetőségére utalva.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mikor érkeznek az utalványok a nyugdíjasoknak?
A tervek szerint legkésőbb szeptember elején indul az élelmiszer-utalványok postázása a nyugdíjasok számára – közölte a miniszter. Hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy minél több helyen felhasználható legyen az utalvány, amely jelenlegi információi szerint az élelmiszerüzletek kínálatának nagy részére érvényes lesz, 30 ezer forint értékben.
Infláció 2025 május
Gulyás Gergely a májusi élelmiszerár-emelkedéssel kapcsolatban elmondta: a drágulás elsősorban azokra a termékekre vonatkozik, amelyeket nem érint az árrésstop, és esetükben főként szezonális hatásokról van szó. Hozzátette: egy hónapon belül lehet majd pontosabban látni, szükség van-e bármilyen további beavatkozásra.
Címlapkép: Máthé Zoltán/MTI Fotószerkesztőség
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








