A BUX a múlt heti záráshoz képest 5902,28 pontos, 6,78 százalékos emelkedéssel 92 964,32 pontos történelmi csúcson állt meg a pénteki kereskedés végén.

A globális gazdaság alapjaiban változhat meg, ha az Egyesült Államok és az Európai Unió között kirobbanó vámháború maximális fokozatra kapcsol, amelynek jelei már most is egyre erősebben mutatkoznak. Donald Trump bejelentette, hogy jelentős vámemeléseket tervez, amelyek drámai hatással lehetnek az európai iparra és kereskedelemre.
A globális gazdaságot alapjaiban rengetheti meg az a fordulat, amelynek lehetőségére a Pénzcentrum már hetekkel ezelőtt egyik elsőként hívta fel a figyelmet: az, hogy Donald Trump komoly gazdasági konfliktusba keveredhet az Európai Unióval. A várakozások napokon belül be is igazolódtak: az Egyesült Államok elnöke egyértelművé tette, hogy jelentős vámemeléseket tervez, amelyek súlyos csapást mérhetnek az európai iparra és kereskedelemre.
A múlt héten részt vettünk az Oeconomus konferenciáján is, ahol vezető közgazdászok és szakértők egybehangzóan állították: ha az Európai Unió nem reagál gyorsan és határozottan, akkor végleg eljelentéktelenedhet a nagyhatalmi játszmákban, a geopolitikai és gazdasági károk pedig beláthatatlanok. A vámháború egyébként nemcsak az európai exportot veszélyeztetheti, hanem az ellátási láncokat is felboríthatja, ami hosszú távon jelentős visszaesést eredményezhet számos ágazatban. Mostani cikkünkben részletesen elemezzük, milyen hatásai lehetnek az új amerikai vámintézkedéseknek, mely szektorok kerülhetnek a legnagyobb veszélybe, és mit tehet Európa a károk mérséklése érdekében.
Trump arra kényszeríti Európát, hogy két kedvezőtlen lehetőség közül válasszon
Ahogy azt a Politico cikke említi, az európai vezetők, mióta lezajlott a svájci Alpokban az idei Világgazdasági Fórum, egyre nagyobb aggodalommal tekintenek Donald Trump kereskedelmi fenyegetéseire és a Kínától erősen függő gazdaságaik jövőjére. A fórum programja jól tükrözte ezt a bizonytalanságot: a résztvevők olyan témákat boncolgattak, mint az európai költségvetési válság, a Trump által okozott esetleges vámvita és a kialakult diplomáciai káosz.
De nézzük, mik Európa kilátásai
- Első opció: Az EU enged az amerikai nyomásnak, és teljesen megszakítja gazdasági függőségét Kínától. Ez azonban alááshatja az EU egységét, ellencsapást válthat ki Pekingből, és tovább lassíthatja az amúgy is gyengélkedő európai gazdaságokat.
- Második opció: Az EU nem követi Trump Kína-ellenes stratégiáját, és hagyja, hogy az Egyesült Államok egyedül vívja meg a maga harcát. Ez viszont szintén veszélyes, mert Trump megtorlásként vámokat vethet ki az európai termékekre, ami tovább mélyítheti a gazdasági válságot.
Ennek fényében nem csoda, hogy olyan korszakba léptünk, ahol a túlélés a legerősebbek kiváltsága – legalábbis ezt mondta még Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter az év elején.
A mostani helyzet pedig példátlan jövőképet fest fel: talán még a legerősebb európai gazdaságok sem biztos, hogy kedvezően tudnak kilábalni ebből a válságból, amire azért a múltban végül mindig sor került.
Az EU kormányai jelenleg politikai és gazdasági válsággal küzdenek: az eladósodottság, a bürokrácia, a magas kamatlábak és a megélhetési költségek emelkedése mind akadályozzák az innovációt és a fogyasztást. Ezek nélkül az európai vállalatok nem tudják felvenni a versenyt sem Kínával, sem az Egyesült Államokkal.
Európa nagyhatalmai a válság középpontjában
Az EU két legnagyobb gazdaságának helyzete különösen aggasztó:
- Franciaország egy év alatt négy különböző miniszterelnököt fogyasztott el, miközben az ország költségvetési válsággal és növekvő államadóssággal küzd. A gazdasági recesszió egyre fenyegetőbb.
- Németország szintén mély pénzügyi válságban van: a GDP második egymást követő évben csökken, ami az elmúlt húsz évben példátlan volt. A gyenge gazdasági teljesítmény az egész EU-t visszahúzza. Ráadásul Olaf Scholz népszerűtlen kancellárnak előrehozott választást kellett kiírnia februárra, amelyet szinte biztosan elveszít.
Trump különösen Franciaországot, Németországot, Olaszországot és Írországot célozza, és vámokat helyezett kilátásba mindegyikükkel szemben, az autóktól kezdve az alkoholon át a gyógyszerekig. Ám az európai gazdaságokat nemcsak az amerikai vámok fenyegetik. Ha Trump valóban bevezeti a 60%-os általános vámot a kínai termékekre, az teljesen átalakíthatja a globális kereskedelmi áramlásokat. Ebben az esetben Európát eláraszthatják az olcsó, dömpingelt kínai termékek, ami végzetes csapást mérhet az európai iparra.
Mirek Dušek, a Világgazdasági Fórum ügyvezető igazgatója szerint az egyre fokozódó geopolitikai és geogazdasági töredezettség állt a hivatalos és informális megbeszélések középpontjában Davosban.
Egyértelmű, hogy a világkereskedelem és az ellátási láncok teljes átalakulása zajlik
– mondta.
Európa aggodalma: Trump bármikor hátat fordíthat nekik
Az EU vezetői attól is tartanak, hogy Trump egyik pillanatról a másikra irányt vált. Mi van, ha Európa végül Kína ellen foglal állást, de Trump hirtelen megbékél Pekinggel? Ha azt nézzük, hogy az elmúlt hetekben Trump folyamatosan egyre oroszbarátabb álláspontot kezdett el képviselni, ami a nemrég rendezett botrányos Trump-Zelenszkij találkozón csúcsosodott ki, akkor bizony az amerikai-kínai közeledés sem irreális forgatókönyv. Ráadásul nem is lenne teljesen előzmény nélküli: 2020-ban Trump és Kína egy kereskedelmi megállapodást kötött, amelynek célja az amerikai export növelése és a kereskedelmi háború enyhítése volt.
Most Trump egyik legbefolyásosabb tanácsadója a milliárdos Elon Musk, aki Kína-barát politikát képvisel. Musk azt akarja, hogy az Egyesült Államok jó viszonyt ápoljon Pekinggel, mert szüksége van a kínai piacra a Tesla működéséhez.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Luisa Santos, az EU legnagyobb vállalati lobbicsoportjának, a BusinessEurope-nak az igazgatóhelyettese szerint Európának óvatosnak kell lennie:
Valós az esélye, hogy az Egyesült Államok és Kína végül egyezségre jut – valószínűleg csak azután, hogy bevezetik a vámokat. Ezért most nagyon megfontoltan kell döntenünk Kína kapcsán, mert nem tudjuk, hogy Trump végül szigorít vagy megbékél.
- mondta el.
Brüsszel keményebb hangot üt meg Pekinggel szemben
Európának nemcsak Trump, hanem a saját belső megosztottsága is problémát jelent. Az Európai Bizottság Ursula von der Leyen vezetésével egyre keményebb fellépést szorgalmaz Kínával szemben. Brüsszel több intézkedést is hozott Peking ellen:
- Vámokat vetett ki a kínai állami támogatású elektromos járművekre.
- Számos kereskedelmi vizsgálatot indított Kína ellen az elmúlt évben.
- Arra ösztönzi az EU-tagállamokat, hogy szigorúbban ellenőrizzék a külföldi befektetéseket a stratégiai ágazatokban.
Ezek az intézkedések azt mutatják, hogy az EU egyre keményebb álláspontra helyezkedik Kínával szemben, ám a tagállamok között továbbra sincs teljes egyetértés arról, hogy milyen stratégiát kellene követni.
Az elkövetkező hónapokban Európának rendkívül kényes egyensúlyozásra lesz szüksége: ha túl erősen szembe megy Kínával, gazdasági károkat szenvedhet, ha pedig túl engedékeny, Trump megtorlásával kell számolnia. A kérdés az, hogy az EU képes lesz-e olyan stratégiát kidolgozni, amely minimálisra csökkenti a veszteségeit ebben a geopolitikai játszmában.
Németország és az EU lehetségei válaszai a Trump-korszak geopolitikai kihívásaira
Ahogy egy friss német gazdasági elemzés megjegyzi, többféle stratégiában gondolkodhat, illetve gondolkodik is már az EU a kialakult helyzet kezelésére:
- Transzatlanti kapcsolatok átrendeződése: Trump második elnöksége megingatja az Egyesült Államok és az EU hagyományos szövetségét, miközben az USA csökkenti európai biztonsági szerepvállalását. Németországnak vezető szerepet kell betöltenie az EU külpolitikai stratégiájának újradefiniálásában.
- USA-Kína-EU erőegyensúly: Az EU egyre inkább középre szorul az USA és Kína gazdasági és politikai versengésében. Németország új kormányának döntő szerepe lesz abban, hogy az EU miként egyensúlyozza a Kínával való kereskedelmi kapcsolatokat és az USA irányából érkező nyomást.
- Ukrajna és európai védelem: Az új amerikai adminisztráció Ukrajna támogatásának visszafogásával és Oroszországgal való közvetlen tárgyalásaival megváltoztatja az eddigi nyugati egységet. Németországnak fel kell gyorsítania az európai védelmi együttműködést, miközben saját kül- és biztonságpolitikáját is újragondolja.
- Gazdasági kihívások és a Zöld Megállapodás: A CDU győzelme után a német kormány támogathatja az EU versenyképességét növelő reformokat, miközben egyes klímapolitikai intézkedéseket enyhíthet. Az ipari és energetikai politikák terén kompromisszumra lesz szükség a német és az európai érdekek összehangolásában.
- Energia- és kereskedelmi stratégia: Az EU LNG-importjának növelése az USA-ból egy lehetséges eszköz lehet Trump kereskedelmi protekcionizmusának ellensúlyozására, de ez új geopolitikai függőségeket hozhat létre. A német gazdaságpolitikai döntések kulcsfontosságúak lesznek az európai energiabiztonság jövőjében.
Összességében a kontinens országai számára egyre kevésbé marad mozgástér, és a döntések elkerülhetetlenné válnak. Magyarország különösen súlyos helyzetben találhatja magát: kapcsolatunk régóta nem felhőtlen az EU-val, ugyanakkor Moszkva sem tekint minket egyértelmű szövetségesnek.
És Washington sem valószínű, hogy kivételt tenne velünk az EU-val szembeni gazdasági intézkedések ügyében. A következő időszakban a feszültségek tovább növekedhetnek, és Európának egységesebb válaszokat kell találnia a megváltozott világrendre.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


