15 °C Budapest
Toronydaru a városi épületek teteje mögött

Elképesztő jelentés jött a magyar építőiparról: ki hitte volna, hogy egyszer ide jutunk?

2024. szeptember 25. 12:32

Az építőiparban egy éve tartó enyhe cégszám csökkenés idén augusztusban megállt. Az iparág teljesítménye júliusig 3 %-kal felülmúlta a tavalyit, főként a speciális szaképítés 10 %-os növekedésének köszönhetően. Bár az augusztusi cégalapítási kedv visszafogott (350 új vállalkozás), a felszámolási eljárások száma rekordalacsony (200 alatti).

Az OPTEN adatai szerint immár egy éve tartó, csekély mértékű csökkenés volt megfigyelhető az építőiparban működő társas vállalkozások számában, ami egészen idén augusztusig folyamatosnak bizonyult. Bár jelentős növekedésről még nem beszélhetünk – mindössze néhány tucat cég esetében –, felmerül a kérdés, milyen jelentőséget tulajdonítsunk ennek a változásnak.

Az építőipar idei teljesítménye júliusig időarányosan 3 %-kal felülmúlta a tavalyit, derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. A növekedés főként a speciális szaképítésnek köszönhető, ugyanis az építőipari ágazatok közül egyedül ebben a szegmensben volt több mint 10 %-os emelkedés az előző év azonos időszakához képest. Az épületépítés továbbra is mélyponton van, nemcsak a volumen mutat visszaesést idén, de az új és meglévő szerződések alapján sem látszik pozitív fordulat. Ugyanakkor az egyéb építményekre kötött új szerződések volumene 283 %-kal meghaladta az egy évvel ezelőttit, amit elsősorban az útépítésekre vonatkozó, nagy összegű szerződések okoztak.

Az elmúlt öt év augusztusai alapján megszokhattuk, hogy a vállalkozások száma emelkedik az előző hónaphoz képest, így az idei helyzet sem különösebben meglepő.

A megszűnt cégek száma idén augusztusban hasonló volt a tavalyihoz, de ha korábbi évekkel vetjük össze, látható, hogy a több mint 300 vállalkozás megszűnése kiemelkedő. Éves szinten azonban augusztus jellemzően nem számít „fekete hónapnak” a megszűnések szempontjából, mivel ebben az időszakban szokásosan kevesebb vállalkozást törölnek. Ez nagyrészt a nyári hivatali szabadságolásoknak köszönhető, hiszen a cégek ellen indított eljárások már jóval korábban megkezdődtek, és az adminisztratív folyamatok lefutása hónapokig vagy akár évekig is eltarthat.

Az idei augusztusi alapítási kedv viszonylag gyenge volt, mindössze közel 350 új vállalkozás jött létre, ami az elmúlt hat év augusztusaihoz képest alacsony szintet jelent. Általában augusztus nem az év legaktívabb hónapja új vállalkozások szempontjából, inkább a középmezőnyben helyezkedik el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tevékenység megszűnésére irányuló eljárások – felszámolások, kényszertörlések és végelszámolások – tekintetében azonban augusztus pozitív meglepetést hozott. 2022-ig visszatekintve az idei augusztusban indult eljárások száma a legalacsonyabb, jócskán 600 alatti értékkel. Különösen bíztató az új felszámolási eljárások alacsony szintje, hiszen 2022 szeptemberéig nem találkozunk olyan hónappal, ahol 200 alatti adatot láthatunk. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy tavaly júniusban az építőiparban közel 600 új felszámolási eljárást indítottak, augusztusban pedig ez a szám meghaladta a 300-at.

Az adatok alapján úgy tűnik, hogy bár az építőipari vállalkozások száma nem nőtt jelentősen, a korábbi csökkenés megállt. Az eljárások számának mérséklődése biztató jel, de az alacsony alapítási aktivitás arra utal, hogy a szektor kihívásai még fennállnak. Óvatos optimizmusra talán van okunk, de nagy fordulatot egyelőre nem tapasztalunk” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) augusztusra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 14,77 % volt. Vármegyei szinten nézve a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegye produkálta, míg a legalacsonyabb OPTEN-CFI értéket Fejér, Vas, Csongrád-Csanád vármegye érte el.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. április 21. 10:48
Hogy mennyire nem felesleges írni  a pénzügyi termékekről újra és újra, az a múlt heti cikk hozzászó...
MEDIA1  |  2025. április 20. 19:20
Ambrus Balázs, az Index vélemény rovatának szerkesztője a Media1-nek vasárnap megerősítette: ő közöl...
Holdblog  |  2025. április 20. 10:40
Zsiday Vikor volt a Partizán vendége, Trump vámpolitikáját vitatta meg Gulyás Márton műsorvezetővel....
Kasza Elliott-tal  |  2025. április 18. 18:52
A Top10-es listámat nézegetve találtam rá, nem volt benne az első 10-ben, de jók a számai. Aztán meg...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 22. kedd
Csilla, Noémi
17. hét
Április 22.
A Föld napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33