Rengeteg magyar dolgozó már lépett: csak így vállalnak munkát, sokkal könnyebb lehet most nekik
2020 óta közel 90 ezerrel nőtt az egyéni vállalkozók száma, és 2025-re elérte a 646 ezret.
2020 óta közel 90 ezerrel nőtt az egyéni vállalkozók száma, és 2025-re elérte a 646 ezret.
Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását.
Miközben a cégalapítási kedv alábbhagyott, a megszűnések száma jelentősen emelkedett.
Egy év alatt 800 munkahelyet szüntettek meg, ami 20 százalékos leépítést jelent.
Magyarországon a generációváltás az üzleti életben kiemelten aktuális, mivel sok cég alapítója elérte a nyugdíjkorhatárt.
Az építőiparban egy éve tartó enyhe cégszám csökkenés idén augusztusban megállt.
Júliusban is folytatódott a cégszám csökkenése, ez már a második egymást követő hónap, amikor a társas vállalkozások száma 510 ezer alá esett.
A tavalyi és az idei kényszertörlési eljárások meghatározóak lesznek idén a számok alakulásában.
Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: a legfrissebb adatok szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban.
Térképen mutatjuk, hogy az egyes vármegyékben mely vállalkozások foglalkoztatják a legtöbb embert. Előre szólunk: a hazai legnagyobb foglalkoztatók zöme külföldi tulajdonban van.
Még mindig 66 ezer felett az építőipari cégek száma. Idén már 300-zal kevesebb cég az építőipar palettáján.
A milliárdos árbevételű cégek számához további 200 céggel járultak hozzá a női vállalkozások az elmúlt két évben.
Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka.
November hónap végén a tevékenységet végző egyéni vállalkozók száma 1500-zal kevesebb, mint előző év decemberében.
Az építőipari termelés szeptemberben 4,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A szakképzetlenek növekvő aránya káros az egész gazdaságnak, mondta Csorbai Hajnalka, az Opten igazgatója.
Az OPTEN szerint a vállalati transzformáció elősegítése kulcskérdés
Az elmúlt három év kihívásokkal teli időszak volt a családi vállalkozások számára, számuk 15 százalékkal visszaesett 2020-hoz képest.
Augusztusban az építőipari cégtrend hibernált állapotot mutatott, a felszámolások aránya meghaladta az 50%-ot.
Több mint 400 új felszámolási eljárás indult júliusban, az idei eljárások száma már majdnem másfélszerese a tavalyinak.