Az üzleti klíma lassú, de folyamatos élénkülését jelzi, hogy az átlagosan várt árbevétel-növekedés 1,3 százalékra emelkedett a vállalkozások körében.
Húsz embert vert át a már elítélt csaló: résen voltak a nyomozók, újabb éveket kaphat a nyakába
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki jogellenesen adta ki magát a többségi tulajdonába tartozó, autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozás ügyvezetőjének, és a hatóság szerint több bűncselekményt is elkövetett - tájékoztatott a Somogy Vármegyei Főügyészség.
Az ügyészség a közleményben azt írta, hogy a harmincas éveiben járó kaposvári férfi tisztában volt azzal, hogy mivel korábban végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték, nem láthatja el az érdekeltségébe tartozó cég képviseletét, erre az ügyvédje is figyelmeztette.
A vádlott ennek ellenére húsz esetben kötött olyan, hamis gépjármű adásvételi szerződést, amelyben a cég álképviselőjeként eladói vagy vevői pozícióban járt el - tették hozzá. Az ügyészség kiemelte, a kft. jóhiszeműen eljáró ügyfelei a hamis szerződéseket rendszerint benyújtották az okmányirodába, így számos esetben valótlan adat került a közhiteles gépjármű-nyilvántartásba.
A férfi a közokirat-hamisítás mellett több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett: 2021 októberében vállalta, hogy csereszerződés alapján a sértett gépkocsija helyett egy másik autót fog leszállítani neki, ennek teljesítése azonban nem állt szándékában, míg egy másik sértettet többször is átvert azzal, hogy előszőr pénzkölcsönt kért tőle, majd arra vállalkozott, értékesíti az autóját - írta az ügyészség, hozzátéve: a vádlott sem a kölcsönt nem fizette vissza, sem az értékesítésre átvett gépkocsival nem számolt el.
A vád szerint a férfi egy éttermet is megkárosított azzal, hogy nem egyenlítette ki az általa megrendelt 60 személyes családi rendezvény több mint 900 ezer forintos számláját. Az ügyészség a bíróságra benyújtott vádiratában nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt végrehajtandó fegyházbüntetést és vagyonelkobzást indítványozott a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, illetve kérte, hogy a vádlottat kötelezzék a sértetteknek okozott kár megtérítésére.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







