Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben bejelentette, hogy a kormány jövő héten terjeszti be a 2027-es költségvetést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,41 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 69 536,56 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX-index, amely még 0,69 százalékos gyengülése mellett is felülteljesítette az európai piacokat.
A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben az OTP esett, ami a társaság nagy nemzetközi kitettségével magyarázható. Az elemző szerint részben azért lett kedvezőtlen a nemzetközi befektetői hangulat, mert romlott a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe, ami júniusban 65,6 pontra, héthavi mélypontra csökkent.
A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2822 forintra csökkent 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 255 forinttal, 1,45 százalékkal 17 275 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 1030 forinton állt, forgalma 519,4 millió forint volt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9300 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6408,26 ponton zárt pénteken, ez 12,39 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Kiderült a szomorú igazság a magyar gazdaságról: csúnyán elhúztak mellettünk a csehek és a lengyelek
Bár Magyarország erősen exportorientált gazdaság, hozzáadott értéke és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége ma már jelentősen elmarad a cseh és a lengyel versenytársakétól.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







