Peking, 2024. január 8.Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának fõtitkára, a központi katonai bizottság elnöke (k) a KKP korrupcióellenes ügyekben is illetékes központi fegyelmi bizottságának harmadik plenáris ülésén Pekingben 2024. január 8-án.MTI/EPA/Hszinhua

Vészjósló jelek érkeztek a kínai gazdaságból: ebbe az egész világ belereccsenhet?

MTI
2024. május 13. 15:03

Kínában az elemzők által várt 0,1 százaléknál nagyobb mértékben, évi 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak és ezzel már a harmadik egymást követő hónapba jegyeztek föl emelkedést.

Kínában az elemzők által várt 0,1 százaléknál nagyobb mértékben, évi 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak és ezzel már a harmadik egymást követő hónapba jegyeztek föl emelkedést.

A kínai statisztikai hivatal a hétvégén ismertetett adatai szerint a nem élelmiszertermékek 0,9 százalékkal drágultak. Az élelmiszerárak 2,7 százalékkal csökkentek, amivel már 11. hónapja tart az esés. Az élelmiszer és energia nélkül számított fogyasztói árak 0,7 százalékkal emelkedtek áprilisban éves szinten a márciusi 0,6 százalék után.

Márciushoz képest a fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek az előző havi 1 százalékos csökkenést követően. Eközben a termelői árak csökkenése 2,5 százalékra lassult a márciusi 2,8 százalékról éves összevetésben. Áprilisban zsinórban tizenkilencedik hónapja csökkentek a termelői árak Kínában. Elemzők 2,3 százalékos csökkenéssel számoltak áprilisra. A termelői árak 0,2 százalékkal csökkentek egy hónap alatt áprilisban.

Címlapkép: Pang Hszing-lej, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 5. 20:19
Nagy Iván Zsolt idén ősszel azután távozott a Blikk éléről, hogy a lap Fidesz-közelbe került. A volt...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 5. 19:14
Nézegettem ma a részvényeim árfolyamát, és a Comcast elég furcsa volt, nagy réssel esett január máso...
Bankmonitor  |  2026. január 5. 16:47
A népszerű Babaváró hitel 2026-ban 11 milliós támogatás vagy még nagyobb csapda? A támogatott kölcsö...
iO Charts  |  2026. január 5. 10:01
Az Estée Lauder részvény (EL) alapadatai, áttekintés The Estée Lauder (EL) története 1946-ban kezdőd...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 6. kedd
Boldizsár
2. hét
Január 6.
Vízkereszt
EZT OLVASTAD MÁR?