Csődvédelmet kért a pénzügyi nehézségekkel küzdő Varta.
Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
Szerdán a BÉT részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt. Varga Zoltán kommentárjában jelezte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 16 770 forintos szint már ellenállást képez, a következő támasz pedig 16 400 forint közelében adódik.
Szerdán az OTP-részvények ára 105 forinttal, 0,63 százalékkal 16 600 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
A Mol jegyzése ismét a 30 napos mozgóátlag alatt zárt, az 50 napos mozgóátlag 2908 forintnál jelent támaszt. A részvény árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2920 forintra csökkent szerdán, 843,4 millió forintos forgalomban.
A Richter változatlanul a 9150 forintos támasz és a 9420 forintos ellenállás között mozog a szakértő szerint. Szerdán a papírok árfolyama 35 forinttal, 0,38 százalékkal 9265 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom továbbra is a 890 forintos támasszal küzd, letörése esetén 865 forintnál adódna a következő szint, míg felül 900 forintnál látható ellenállás. A részvény árfolyama 890 forinton maradt, forgalma 379,8 millió forint volt szerdán.
Kiderült, mennyit kérnek ma a magyar sztárok egyetlen fellépésért: milliókat kaszálnak 40 perc alatt
Elszálltak a fellépői díjak Magyarországon: egy top előadó akár egymilliót is elkér 40 percért







