A GKI fogyasztói bizalmi index az elmúlt négy hónapban alig változott, márciusban is stagnált februárhoz képest.

A magyarok bizalma az Európai Unióban - bár ingadozott az előző két évtizedben - lényegében a 2004-es szinten áll.
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. Ennek alkalmából a GKI egy-egy mutató segítségével járja körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt.
Magyarországon az EU-s csatlakozást követően javult a lakosság bizalma az Európai Unióval szemben (ekkor a válaszadók közel kétharmada bízott benne). A 2008-as válság következtében azonban ez a bizalom megrendült: 2008-ban 50% alá esett a bizalmi-index, majd egy rövid növekedési időszak következett 2010-ig. 2012-re a mindenkori mélypontra, 38%-ra esett a mutató.
A GKI szerint ez egybevágott azzal, hogy ebben az évben tetőzött az eurózóna válsága (a görög és az olasz helyzet miatt), emellett nálunk jelentősen romlott az SZJA változások miatt az aktív keresők helyzete (a nettó keresetek reálértéke 3,5%-kal csökkent), s a nyugdíjaké sem nőtt. A „van élet az EU-n kívül is” szlogen értő fülekre talált a magyar lakosság egy részénél.
Az ezt követő felívelésnek a 2015-ös menekültválság vetett véget: ekkor fél év alatt 15 százalékponttal esett vissza az indikátor. A menekültkrízis bizalomra gyakorolt negatív hatása azonban kevésbé bizonyult tartósnak, mint a pénzügyi válságé volt: a 2015-öt követő években a bizalmi index lassan visszatért a válság előtti értékre – nem mellékesen az EU forrásbeáramlás is ezekben az években tetőzött.
Lényeges javulást a koronavírus-járvány okozott, a pandémia csúcspontján a lakosság 60%-a látta az EU tagság előnyeit (pl. a közös korona vírus elleni vakcina beszerzést). Ezzel szemben a 2022 második felében kicsúcsosodó energiaválság – s az ismét beinduló EU ellenes kampány - negatívan hatott a magyarok EU-val szembeni attitűdjére: újból 50% alá került a bizalmi ráta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az EU 2004-es bővítése minden vizsgált országban a bizalom erősödéséhez vezetett, a 2008-as pénzügyi válság pedig annak romlásához (ez esetben Szlovákia kivétel). A menekültkrízis régiós szinten óriási bizalomvesztést hozott magával, a Covid-válság pedig – az EU-s bizalom szempontjából – javulást hozott. Az energiaválság uniós kezelése a vizsgált országok többségében javította az EU iránti bizalmat, hiszen bebizonyosodott, hogy az EU, ha (közel) egységesen lép fel, jelentős erőt képvisel.
Bár 2004-ben az osztrákok nálunk sokkal kevésbé, a románok pedig jelentősen jobban bíztak az Európai Unióban, az elmúlt 20 évben erős konvergencia figyelhető meg az adatokban. Mára mind a négy országban a lakosság megközelítőleg fele bízik az EU-ban. Az idő előrehaladtával tehát az országspecifikus attitűdök jelentősége csökkenni látszik. A magyarok bizalma pedig – bár ingadozott az előző két évtizedben – lényegében a 2004-es szinten áll, dacára az EU elleni kormányzati kommunikációnak

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


