tree trunks piled at cutting area in Nykroppa Varmland Sweden 21 september 2019

Így vágja a fát maga alatt az EU a klímaválságban: ennek könnyen lehetünk mi az áldozatai

2023. október 23. 16:32

Jordán Ferenc rendszerökológus, az MTA doktora, a Pármai Egyetem kutatója és a Nápolyi Zoológiai Állomás külső munkatársa új, Az ember vége, a természet esélye című könyvében a környezeti krízis jelenségét járja körbe a problémák gyökereitől konkrét hatásaikon át a potenciális jövőig. A szakértővel a 24.hu készített interjút, melyben megoldásokat is vázol, amelyeket röviden így lehet összefoglalni: az alkalmazkodáshoz alapjaiban kell átalakítanunk a kultúránkat.

A szakértő szerint ha nem is a kipusztulás, nagy átalakulások várnak az emberiségre. Benne lehet a pakliban a népesség drasztikus csökkenése, és a jövőben feltehetően sok mindenről le kell majd mondanunk. "Komoly konfliktusok, háborúk és járványok is várhatók" - mondta Jordán Ferenc a lapnak. Ugyanakkor a totális civilizációs összeomlás nem tűnik reálisnak a szakértő szerint.

Átalakulások, konfliktusok, népességmozgások, járványok lesznek, sőt, már most is vannak, ezek még hangsúlyosabbá fognak válni. Ha viszonylag jól akarunk kijönni a helyzetből, nem szabad rövid távú intézkedésekkel operálni

- mondta el az interjúban a szakértő. Többek között arról is beszélt, milyen hatása lehet Európára a klímaválságnak. "Az Európai Unióban az a szép, hogy az országok elvileg közösen gondolkoznak, keresik a megoldásokat, csakhogy az egység nagyon könnyen megbontható. Ezt látjuk az utóbbi években, elég az ukrajnai háborút nézni. Belekényelmesedtünk a korábbi, mára elillant stabilitásba" - magyarázza Jordán Ferenc.

Mi történik majd, ha Marseille-ben egy nap elfogy a víz? Mi lesz, ha már nem egy, hanem negyven nagyvárosban tombol vízhiány? Azt hiszem, az olajért folyó harcok mértéke semmi azokéhoz képest, amelyeket a vízért vívnak majd. Amikor elfogy az olaj, felmennek az árak, az ember lemond némi kényelemről. Ha nincs víz, akkor az életéért küzd. Megint csak elmondható, hogy nem a távoli jövőről beszélünk

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- emeli ki a kutató hozzátéve, hogy "látjuk a bajt, azt is, hogy tehetünk ellene, csak sajnos a holnap érdeke nem ugyanaz, mint a pillanaté".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00