A tartós csapadékhiány miatt egyes gazdaságokban a megszokott termés mindössze 20 százalékát sikerült betakarítani, miközben a talajból egy teljes évnyi csapadék hiányzik.
Az Országgyűlés napirendjére került egy törvényjavaslat, amely többek között a személyi jövedelemadót is érinti. Ennek alapján jelentősen csökkenhetnek az adminisztratív terhek.
Az Országgyűlés napirendjére került egy törvényjavaslat, ami alapján jelentősen csökkenhetnek az állampolgárok és a vállalkoások adminisztratív feladatai – számolt be az Adózóna. Az elfogadás előtt álló javaslat lehetővé tenné, hogy az első házasok kedvezménye és a családi kedvezmény évközi évközi érvényesítéséhez szükséges nyilatkozatot ne kelljen évente beadni.
Az új szabályok szerint az első házasok kedvezménye, a családi kedvezmény és a négy vagy több gyermekes anyák kedvezményét is folytatólagos nyilatkozatokban kérheti a kifizető, hogy mindaddig változatlanul vegyék figyelembe annak tartalmát, amíg a magánszemély újat nem nyújt be, vagy kéri a korábbi nyilatkozatok figyelmen kívül hagyását. Ez pedig jelentősen csökkentheti a kifizetők és a munkáltatók adminisztrációs terheit.
Nem lesz fájdalommentes az MNB döntése: kiderült, mekkora áldozatot kell hoznia a magyar gazdaságnak
Magyar Nemzeti Bank kedden változatlanul 5,5 százalékon hagyta az alapkamatot, egyúttal bejelentette, hogy 2028-tól 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti középtávú inflációs célját.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






