11 °C Budapest
Inflation in newspapers

MNB: a szigorú monetáris kondíciók gyorsítják a dezinflációs folyamatot

MTI
2023. április 12. 20:32

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa március végi ülésén  az alapkamat 13 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. A monetáris tanács március 28-i kamatdöntő ülésén fenntartotta a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjét és a kamatfolyosó két szélén - az egynapos jegybanki betét 12,5 százalékos és az egynapos fedezett hitel 25 százalékos szintjén - sem változtattak.

A közlemény szerint a döntéshozók egybehangzóan amellett érveltek, hogy az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása és az egynapos betéti eszköz esetében a 18 százalékos kamat alkalmazása a továbbiakban is szükséges. A jegybankárok egyetértettek abban, hogy a hazai infláció januárban tetőzött és a következő hónapokban előbb lassan, majd egyre gyorsuló ütemben mérséklődik. Több tanácstag is kiemelte, hogy a szigorú monetáris kondíciók egyre több piac és termékkör esetében gyorsítják a dezinflációs folyamatot.

A hazai reálgazdasági folyamatokkal összefüggésben egyes tanácstagok hangsúlyozták, hogy az infláció csökkenésének dinamikája és a beruházások újbóli élénkülése alapvetően meghatározza a növekedés visszatérésének időpontját. A monetáris tanács néhány tagja rámutatott, hogy a 2023-as kibocsátást a belső keresleti tételek lassítják, miközben a nettó export növekedési hozzájárulása várhatóan pozitív lesz.

A külső egyensúlyi folyamatokkal összefüggésben megállapították, hogy 2022 végén trendszerű javulás indult el és a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban megfeleződhet, 2025-től pedig az ország finanszírozási képessége ismét pozitívvá válhat.

A jegyzőkönyvben jelezték, hogy az energiaimporthoz kapcsolódó euró eladási eszköz hatékonyan járult hozzá a devizapiaci stabilitás megteremtéséhez. A március végi kamatdöntő ülésen a tanácstagok március 31-i hatállyal kivezették az energiaimportőrök számára nyújtott devizalikviditási eszközt, de jelezték, hogy indokolt esetben a jegybank kész ismét alkalmazni.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Közölték: a MNB tavaly ősszel bevezetett, a bankközi forintlikviditás tartós lekötését célzó eszközei - az átalakított kötelező tartalékrendszer, az egyhetes futamidejű diszkontkötvény és a hosszú futamidejű betéti tender - hatására a hozamkörnyezet általános és jelentős mértékű emelkedése ment végbe. Az intézkedések tartósan erősítették a monetáris transzmissziót, így a kedvező tapasztalatok alapján a jegybank ezen eszközeit a következő időszakban is alkalmazza az árstabilitási cél elérése érdekében - írták.

Hangsúlyozták: a jegybank kiemelt figyelemmel követi a nemzetközi pénzpiacokon megnövekedett bizonytalanság kockázati környezetre gyakorolt hatásait. Az MNB az október közepén bevezetett egynapos eszközök kondícióinak alakítása során továbbra is a kockázati megítélésben bekövetkező tartós változásokat veszi figyelembe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. október 22. 18:14
A magyar független médiumok kapták a 2025-ös IPI-IMS Free Media Pioneer Award nemzetközi sajtószabad...
ChikansPlanet  |  2025. október 22. 12:43
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági k...
Holdblog  |  2025. október 22. 10:07
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyani...
Bankmonitor  |  2025. október 22. 00:35
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos rés...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. október 22. szerda
Előd
43. hét
Október 22.
cAPS lOCK vILÁGNAP
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?