A vásárlás során az élelmiszert árusító ellenőrzi az utalvány érvényességét, eredetiségét, sérülésmentességét, és csak a megfelelő utalványt fogadhatja el.
Magyarország Kormánya a Facebookon közölte: április végéig mindenképpen érvényben lesznek az ársapkák, április közepén születik róluk újabb döntés. Az infláció alakulása - a korábban közölt álláspont szerint - még nem indokolná az árstopok kivezetését.
Év elején az élelmiszer iparági szereplők erősen kritizálták az árstopok fenntartását, azonban kivezetésükről azóta sem történt döntés. Azóta bebizonyosodott, hogy már most van olyan árstopos élelmiszer, akár ugyanannyiba kerülne vagy olcsóbb lenne, mint amennyit most fizetünk érte, ha nem lenne ársapkás. Ha a kormány nem is tartaná indokoltnak a kivezetést a hazai infláció alapján, a jelenlegi nemzetközi folyamatok azt indokolnák.
Orbán Viktor március végén még azt mondta, egy komoly szakmai kihívás áll a kormány előtt: az árstopok hasznosak, de zavarokat is okoznak az ellátásban, anomáliákat a teljes kereskedelemben. Az a jó, ha ezeknek a száma minél kisebb, eltűnnek a rendszerből. Ameddig az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni - emelte ki két hete a miniszterelnök. A kormány Facebook oldalán megjelent poszt most megerősítette: "április végéig mindenképpen érvényben lesznek az ársapkák, április közepén születik róluk újabb döntés".
Friss! Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli adásában pénteken azt mondta, hogy még nem szorult vissza kellőképpen az infláció az árstop kivezetéséhez:
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








