Rekordmagasságba, 56,8 milliárd euróra emelkedett Magyarország devizatartaléka január végére a Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett adatai szerint.
Rezsiemelés: fontos módosítást fogadott el az Országgyűlés, mit kap ebből a magyar lakosság?
Az Országgyűlés elfogadta a költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét - közölte a Pénzügyminisztérium.
A 2023-as költségvetés módosítása után még a kormány a Rezsivédelmi Alap korábbi, 670 milliárd forintos keretét közel négyszeresére, 2580 milliárd forintra emelte. Az Alap így garantálja, hogy az átlagfogyasztásig 2023-ban is biztosítottak legyenek a rezsicsökkentett árak. A támogatásból a családokon kívül a vállalkozások, az állami intézmények és az önkormányzatok is részesülnek - tették hozzá.
A családok támogatására közel 3360 milliárd forintot fordít a költségvetés. A nyugdíjasoknak továbbra is biztosított az inflációkövető nyugdíjemelés, valamint a 2022-ben visszaépített 13. havi nyugdíj. A költségvetés tartalmazza az idei 15%-kal emelt nyugdíjak fedezetét - írta a PM.
A kormány továbbra is nagy hangsúlyt fektet az egyensúlyi mutatók javítására és a költségvetés stabil pozíciójának megtartására. 2023-ban 3,9%-os GDP-arányos hiánycéllal számolunk, miközben az államadósság mértékét 70% alá csökkentjük. A büdzsé 2023 egészére 15%-os inflációval számol. A kormány célkitűzése, hogy az infláció mértékét év végére egyszámjegyűre csökkentse
- tették hozzá. Az Országgyűlés által megvitatott költségvetési törvényjavaslatot a ház 131 igen és 54 nem szavazattal elfogadta.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







