A közel-keleti konfliktus és a globális inflációs nyomás miatt folytatódik a hazai stagnálás - írta elemzésében az ING.
Novemberben 10,1 százalékra csökkent az euróövezeti infláció az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, a Destatis pénteki jelentése alapján, melyből az is kiderül, hogy a legmagasabb éves infláció Magyarországon volt, 23,1 százalékos.
Az euróövezeti infláció 10,1 százalékra csökkent novemberben az októberi 10,6 százalékról, de magasabb lett a várt 10,0 százaléknál. A legalacsonyabb éves inflációt Spanyolországban regisztrálták, 6,7 százalékosat, Franciaországban 7,1 százalékosat, Máltán pedig 7,2 százalékosat. A legmagasabb éves infláció Magyarországon volt, 23,1 százalékos, Lettországban 21,7 százalékos, Észtországban és Litvániában 21,4 százalékos.
A legmagasabb éves infláció Magyarországon volt, 23,1 százalékos, Lettországban 21,7 százalékos, Észtországban és Litvániában 21,4 százalékos – derül ki az uniós statisztikai hivatal jelentéséből.
Ráadásul a lett infláció már stagnált, a másik két balti országé pedig mérséklődött októberhez képest. Miközben Magyarországon az infláció még alapvetően gyorsul, a decemberi adatban pedig már az üzemanyag-ársapka kivezetése is benne lesz, ami várhatóan 2–3 százalékponttal dobja meg a hazai mutató - írja a hvg.hu. Januárban további inflációs lökés várható, mikor a vállalkozások elkezdik beárazni a termékeikbe az év eleji béremelések költségeit.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fájdalmas pofont kaptak a vezető hazai részvények: egyetlen papír úszta csak meg a nemzetközi káoszt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







