28 °C Budapest
Shopping for food in a modern supermarket

Kiderül, mi fogja vissza a magyar inflációt: ezeknek a termékeknek még csökkent is az ára

2022. szeptember 22. 09:15

Habár a legtöbb termék drágul, vannak olyan tételek illetve szolgáltatások a KSH inflációs jelentése szerint, amelyek olcsóbbak lettek 2022 augusztusában az előző hónapohoz, illetve az előző augusztushoz viszonyítva. 

a KSH egy ezer tételből álló reprezentáns-gyűjteményen keresztül vizsgálja az infláció mértékét. A 24.hu adatkéréssel fordult a hivatalhoz: arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes reprezentánsok árindexei hogyan változtak a nyár utolsó hónapjában az egy hónappal, illetve egy évvel korábbiakhoz képest.

A 927 termékből, illetve szolgáltatásból júliusról augusztusra 670-nek, azaz közel háromnegyedének nőtt az ára, 135-nek nem változott, 122-nek pedig csökkent. Utóbbi csoportba tartozik többi között

Mindössze 35 olyan cikk van (az összes 3,8 százaléka), amely olcsóbb lett tavalyhoz képest: az élelmiszerek közül a petrezselyemgyökér 7,4 százalékkal kerül kevesebbe, az őszibarack pedig 2,5-tel.

A legnagyobb arányban a tankönyv ára csökkent (közel 28 százalékkal kerül kevesebbe), ezt követi néhány típusú lakásbiztosítás, illetve a notebook (-9,1 százalék), a női pulóver (-4,5 százalék), illetve a tunéziai út (repülővel, kötelező egyéb díjakkal, 4 vagy 5 csillagos hotel, all inclusive, 8 nap, 7 éjszaka – -2,3 százalék).

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?