28 °C Budapest
car fuels concept, oil station hand and fuel nozzle in car

Összefogtak az európai civilek: a benzinárak csökkenése ellen kampányolnak

2022. április 6. 16:35

Kezdeményezze az Európai Bizottság, hogy a tagországok töröljék el a közelmúltban bevezetett üzemanyagadó csökkentéseket, mivel azok alapvető uniós jogszabályokat sértenek! Ezt sürgeti 24 európai civil szervezet a Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek írt levelükben. Azt is kérik, hogy az orosz olajimportra vessenek ki jelentős vámot.

Az elmúlt hetekben 14 tagország csökkentette a benzin és a gázolaj adóját, illetve egyéb kedvezményeket vezetett be ezen termékekre. Ezáltal ösztönzik az üzemanyagok fogyasztását, pedig éppen az ellenkezőjére lenne szükség.

A növekvő üzemanyag-fogyasztás Oroszország bevételeit is gyarapítja, ami elősegíti háborús gépezetének finanszírozását. Ez ellentétes az EU azon alapelvével, hogy célja a béke előmozdítása és ütközik az EU éghajlatvédelmi célkitűzéseivel is. Sérti az EU azon előírásait is, amely szerint csökkenteni kell a társadalmi különbségeket, hiszen az adócsökkentés túlnyomó részben azokat a személyeket támogatja, akiknek erre semmilyen szükségük nincs (az EU-ban a lakosság leggazdagabb 10 százaléka nyolcszor annyi üzemanyagot fogyaszt, mint a legszegényebb 10 százalék).

A fosszilis üzemanyagok támogatása óriási mértékben torzítja a piacot, indokolatlan előnyt biztosítva a gazdaság egyes szereplőinek, miközben más szereplőket kirívóan hátrányos helyzetbe hoz. Ezen túlmenően az üzemanyagadó-támogatások meghosszabbíthatják azon vállalkozások agóniáját, amelyek már ma sem lennének versenyképesek, ha tevékenységük teljes árát kellene megfizetniük. Mindez ellentétes az EU piaci versenyképességre vonatkozó előírásaival.

Nem tekinthető az uniós pénzekkel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodásnak, ha a tagállamok hatalmas mennyiségű nemzeti közpénzt használnak fel olyan célokra, amelyek ellentmondanak azoknak a céloknak, amelyekre az uniós közpénzeket biztosítják. (A 14 tagállam által bejelentett intézkedések már most is közel 9 milliárd eurót tesznek ki.)

Miközben a fogyasztókat tájékoztatják a benzin és a gázolaj csökkentett árairól a benzinkutakon, a fogyasztók nem, vagy erősen alulinformáltak a csökkentett árakat lehetővé tevő támogatások szörnyű következményeiről. Ez sérti a tájékozódáshoz való jogot.

A civil szervezetek arra kérik az Európai Bizottságot, haladéktalanul lépjen fel annak érdekében, hogy a tagállamok visszavonják a közelmúltban bevezetett üzemanyagár-támogatásokat, illetve ne vezessenek be újakat. Ez azt is biztosítaná, hogy több közpénz álljon rendelkezésre, amellyel a kiszolgáltatott háztartásokat kompenzálni lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A civilek azt is szorgalmazzák, hogy a Bizottság kezdeményezze vám kivetését az orosz olajimportra. Az uniós országok idén 27 milliárd eurót bevételre tudnának szert tenni az orosz olajra kivetett, hordónként 25 dolláros importvámmal. Az orosz olajiparnak pedig muszáj lesz felvállalnia a többletköltséget, mivel rövid távon nincs alternatívája az európai piacon történő értékesítésre.

Bár lehet, hogy a javasolt intézkedések kellemetlenek lesznek sok európai polgár számára, de ennél sokkal fájdalmasabb lesz mindenkinek, ha folytatódik a háború: egekbe szökő energia- és élelmiszerárakkal, rég nem látott gazdasági válsággal kell majd szembesülnünk. Ennél is fontosabb, hogy a mi kellemetlenségeink semmiségek ahhoz a mérhetetlen szenvedéshez, amit szomszédunkban, Ukrajnában kell elszenvedniük az embereknek

- mondta el Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

Szükséges az is, hogy a tagállamok haladéktalanul indítsanak széles körű tájékoztató kampányt az energiatakarékosságról és az energiahatékonyság fontosságáról, tájékoztassák az embereket a fosszilis üzemanyagok támogatásának óriási hátrányairól, és kérjék a gépjárművezetőket és a vállalatokat, hogy csak akkor használják gépjárműveiket, ha ez feltétlenül szükséges, amíg Putyin be nem fejezi az Ukrajna elleni agresszióját.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 4. 09:08
Pikó András, Józsefváros polgármestere, egykori köztévés és klubrádiós műsorvezető szerint komoly ag...
Bankmonitor  |  2026. július 4. 07:37
Egészségesebbek vagyunk, tovább élünk, a társadalmunk pedig rohamosan öregszik. Emiatt az állami fel...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 3. 07:45
Sokakban felmerül a gondolat, hogy ha már a brókerük olyan nagyon jól vált pénzt, akkor azon, vagy v...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?