Tíz nagy hatótávolságú rakétát lőttek ki az ukrán erők az oroszországi Belgorodra.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia elnökkel - közölte csütörtökön este a Kreml. A tájékoztatás szerint Putyin a beszélgetés során "kimerítő" magyarázatot adott hivatali partnerének Oroszország cselekedeteinek okaira. Az orosz államfői hivatal arról számolt be, hogy "komoly és nyílt véleménycsere folyt az ukrajnai helyzetről". A két politikus megállapodott abban, hogy kapcsolatban maradnak.
Az Elysée-palota szerint Macron követelte, hogy Putyin haladéktalanul állítsa le az orosz katonai műveletet Ukrajna ellen. Macron az első nyugati politikus, aki Putyinnal felvette a kapcsolatot, miután az orosz elnök elrendelte az ukrajnai katonai műveletet. A telefonbeszélgetést Párizs kezdeményezte. A francia államfő az EU-tagállamok vezetőinek csütörtök esti rendkívüli csúcsértekezlete előtt kijelentette, hogy Putyin "masszív szankcióknak" néz elébe.
Macron fokozott erőfeszítéseket tett az orosz-ukrán konfliktus békés megoldása érdekében, és ezért személyesen is találkozott Putyinnal Moszkvában. Az utóbbi időben a két vezető többször is egyeztetett telefonon. A francia Air France légitársaság bejelentette, hogy az ukrajnai háborús helyzet miatt heti tizenkettőről hétre csökkenti Moszkvába induló járatait.
Párizs arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a NATO is nukleáris hatalom
Párizs arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a NATO is "nukleáris szövetség", miután Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy fogalmazott, hogy Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved Moszkva ellenében.
Vlagyimir Putyinnak is meg kell értenie, hogy az észak-atlanti szövetség nukleáris szövetség
- jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter csütörtök este a TF1 kereskedelmi televízió híradójában, "látványos" európai szankciókat helyezve kilátásba Oroszország ellen. Az Ukrajna elleni orosz katonai fellépést Vlagyimir Putyin csütörtök reggel "önvédelemnek" nevezte az Oroszország elleni "fenyegetésekkel" és "a jelenleginél is nagyobb csapással" szemben. Mint mondta, Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved Moszkva ellenében.
Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy egy, a hazánkkal szembeni közvetlen támadás összeomlást és elviselhetetlen következményeket von maga után minden potenciális agresszor számára
- fogalmazott a francia diplomácia vezetője. Jean-Yves Le Drian azzal vádolta meg az orosz elnököt, hogy megszegte az adott szavát, amikor elindította a katonai támadást. "Ez egy cinikus, ez egy diktátor" - fogalmazott Jean-Yves Le Drian az orosz elnökről.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A francia külügyminiszter jelezte, hogy az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozóján "nagyon erős, nagyon látványos, nagyon súlyos" szankciókat" fognak elfogadni. "Az intézkedések célja lefojtani Oroszország gazdasági működését banki, pénzügyi intézkedésekkel a technológiai, ipari transzfereken, az exportban, és ugyanakkor az oligarchákat is megbüntetni az oligarchákat is, zárolva az érdekeltségeiket" - jelentette ki a miniszter.
Jean-Yves Le Drian megerősítette, hogy Ukrajna katonai kérésekkel fordult Franciaországhoz, s Párizs ezekre "a lehető legjobban és leggyorsabban megpróbál" válaszolni. Közben Párizsban csütörtök este mintegy háromezren tüntettek az Ukrajna elleni orosz támadás ellen.
"Szolidaritás Ukrajnával!", "Szankciókat Oroszország ellen!" "Felfegyverezni Ukrajnát!" - skandálták az ukrán zászlót lengető tiltakozók a République téren. Többen "terroristának" nevezték az orosz elnököt. Az áprilisi elnökválasztás jelöltjei közül a tüntetésen megjelent Yannick Jadot, a Zöldek jelöltje és Christiane Taubira, egy másik baloldali jelölt, volt igazságügyi miniszter, valamint a francia civil társadalom több orosz és ukrajnai származású tagja.
Csütörtökön több százan tüntettek Oroszország párizsi nagykövetsége előtt is, és tiltakozó megmozdulások voltak a déli Marseille-ben, Nizzában, a nyugati Rennes-ben, valamint a keleti Strasbourgban is. A közép-franciaországi Lyonban a városházára kitűzték az ukrán zászlót, míg Nantes főterén a szökőkutat az ukrán nemzeti színekkel világították meg.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







