Új fejlemények a magyar euróról: rengetegen állnak a mielőbbi bevezetés mellett

Új fejlemények a magyar euróról: rengetegen állnak a mielőbbi bevezetés mellett

2021. július 11. 16:01

A magyarok kétharmada támogatja az euró bevezetését, 33 százalék szerint mielőbb csatlakozni kéne az eurózónához - derült ki egy friss felmérésből. A válaszadók 60 százaléka szerint Magyarországra is jó hatással lenne, ha bevezetnénk a közös európai fizetőeszközt. 41 százalék szerint az euró árstabilitást hozhatna hazánkba, és a döntő többség attól sem tart, hogy a közös fizetőeszköz miatt az ország elveszíti a kontrollt a gazdasága felett.

Az euró bevezetését széles körben támogatja azon tagállamok a lakossága, amelyek még nem tértek át a közös uniós valutára - derült ki az Eurobarometer friss felméréséből, amelyhez májusban gyűjtötték az adatokat. Az uniós közvéleménykutató hét ország lakosainak véleményét kérte ki: Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában és Svédországban dolgoztak.

Mint kiderült, az összes megkérdezett 57 százaléka mondta azt, hogy támogatná az euró bevezetését, 40 százalék ellene van, 3 százalék pedig bizonytalan az ügyben, vagy nem akart válaszolni. A legtöbben (75%) Romániában támogatják a közös valutát, de

A közös fizetőeszköz támogatottsága Svédországban (43%) és Csehországban (33%) a legalacsonyabb.

A megkérdezett magyarok 69 százaléka látta úgy, hogy pozitív hatással volt az euró bevezetése azokra a tagállamokra, amelyek ezt megtették. A válaszadók 60 százaléka szerint pedig Magyarországra is jó hatással lenne, ha csatlakoznánk a eurózónához. Ellenben a legtöbb magyar szerint (66%) még nem állunk készen az euró bevezetésére, 26 százalék mondta azt, hogy az ország készen áll a csatlakozásra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A magyar válaszadók 26 százaléka azt mondta, szerinte öt éven belül lesz itthon euró, 43 százalék már kicsit óvatosabb, ők 10 éves intervallumot adtak meg. 26 százalék véli úgy, hogy soha nem lesz itthon euró.

Megvizsgálták a felmérésben azt is, hogy milye hatásokat várnak a közös európai fizetőeszköztől az egyes országok lakói. A magyarok 48 százaléka tart drágulástól, viszont

2 százalék szerint semmilyen hatással nem lenne az árakra az euró bevezetése. Ugyanakkor a magyarok 63 százaléka tart attól, hogy az átváltás alatti időszakban visszaélésszerű ármeghatározás lehet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm