Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.

Ezeknek a dolgozóknak járhat a közel húsz százalékos fizetésemelés: nem kerülheti ki egy munkaadó sem

2021. június 18. 09:32

A hitelmoratórium fenntartását kérte a kormánytól debreceni kihelyezett ülésén a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja - jelentette be Kocsis Máté frakcióvezető egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Debrecenben. A politikus azt mondta, a rászorulók esetében semmiképpen nem szeretnék feloldani a moratóriumot. Kocsis szerint a jelentős gazdasági növekedés esetén csökkenteni lehet a munkát terhelő adókat ami bérnövekedéshez vezet, a minimálbér és a diplomás minimálbér mellett nyugdíjprémiumot fizetnének és hat havi fegyverpénz járna rendészeti dolgozóknak is.

A hitelmoratórium "opt-in" jellegű folytatásáról már megszületettek a tervek, az nem világos, hogy ehhez képest a most hangoztatott álláspont jelent-e bármilyen változtatást. A moratóriumról a múlt héten sok szó esett, szeptember 30-ig kitolták a moratórium határidejét.

Kocsis Máté szerint a jelentős gazdasági növekedés esetén csökkenteni lehet a munkát terhelő adókat ami bérnövekedéshez vezet, 200 ezer forint lehet a minimálbér és 260 ezer a diplomás minimálbér, és hat havi fegyverpénzt fizetnek ki a rendészeti dolgozóknak. A 200 ezer forintos minimálbér ötletét a napokban már Orbán Viktor miniszterelnök is belengette, felvetve, hogy egy vagy több lépcsőben, de meg kell valósítani. Kocsis szavai arra utalnak, hogy már jövő év elején szeretné a kormánypárt meglépni, az azonnali, közel 20%-os emelést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 20:53
Hargitai Miklós újságírót, a Sajtószakszervezet elnökét, Szabó György médiaszakembert, a Sanoma Medi...
Holdblog  |  2026. augusztus 31. 16:39
Költségvetési hiány, forintpálya, eurócsatlakozás és a többimindez egy rég látott vendégtől a Kossut...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 31. hétfő
Erika, Bella
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?