Eddig megúsztuk a csődhullámot: megfordul a trend Magyarországon?

Eddig megúsztuk a csődhullámot: megfordul a trend Magyarországon?

2021. április 13. 14:27

Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint Magyarországon tavaly a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma. Az elemzők szerint ezt a kormányzati mentőcsomag és az átmeneti szabályozási változások mellett az is segítette, hogy a beszállítók a korábbinál türelmesebbek voltak az üzleti partnereik átmeneti likviditási nehézségei esetén. A hitelbiztosító tanulmánya ugyanakkor kiemeli, hogy 2020-ban 16 százalékkal nőtt a végelszámolások száma, ami azt eredményezte, hogy a működő vállalkozások száma gyakorlatilag nem változott.

Az elemzés szerint a tavalyi évet a GDP 3,7 százalékos és a csődök számának 14 százalékos visszaesése jellemezte a világgazdaságban. A szakértők épp a globális gazdaság zsugorodása miatt tartottak csődhullámtól, de sikeresek voltak a kormányzati mentőcsomagok. – Az idei várakozásunk 6 százalékos növekedés a világgazdaságban, valamint az, hogy a kormányok kivezetik az ideiglenes könnyítéseket. Ennek nyomán arra számítunk, hogy az idén globálisan 26 százalékkal több lesz a csőd, mint tavaly, Magyarországon pedig 12 százalékkal – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója. – Ez a csődeljárásokat és a felszámolásokat egyszerre jelenti.

Magyarországon és a régió országaiban 2021 harmadik negyedévétől várható a felszámolási eljárások jelentős növekedése. Vanek Balázs azt mondta, ahogy ennek mértékét enyhíti majd a főbb epxortpartnerek, Németország, az Egyesült Államok és Ausztria várható talpra állása. De lényeges lesz majd a fogyasztói igény és a megtakarítások összefüggése is. – Itt különbséget kell tenni aközött, hogy milyen gyorsan telnek meg a szállodák, az éttermek, milyen gyorsan veszünk új ruhákat az irodai munkához, és hogy mindezt mennyire tudják fedezni a megtakarítások. A KSH kimutatása alapján több tízezerrel nőtt azok száma, akik nem veszítették el a munkájukat, de feleannyi munkaórában dolgoznak.

A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy az idén várhatóan megjelennek a járvány miatti gazdasági döntések késleltetett hatásai is. Különösen fontos lesz az építőiparban, hogy a kifutó projekteket milyen mértékben tudják új szerződésekkel pótolni egy olyan időszakban, amikor a legtöbb vállalkozás a beruházások elhalasztása mellett dönt, elsősorban költségcsökkentési megfontolások alapján. – Ami a költségcsökkentés szempontjából fontos, hogy a vállalatok „ne öntsék ki a gyereket a fürdővízzel együtt.” – mondta az országigazgató. – A költségek lefaragásakor muszáj mérlegelni, hogyan befolyásolják majd ezek a döntések a cég jövőbeni versenyképességét. Azok a vállalkozások, amelyek ezeket az éveket és a kormányzati támogatásokat a saját hatékonyságuk fejlesztésére fordították, előbbre jutnak a versenytársaiknál. A többiek nehezebben jutnak majd hozzá a szükséges finanszírozáshoz, épp azért, mert a felszámolások és nem teljesítő hitelek arányának növekedése miatt a bankok valószínűleg óvatosabbak lesznek.

A hitelbiztosító elemzői szerint ágazati sajátosságok is nehezíthetik a vállatok helyzetét. A vas- és acéliparban, a műanyagiparban illetve az építőiparban is egyszerre nőttek a nyersanyagköltségek és a szállítmányozási árak. Ezért az állami szerepvállalás és ösztönzés továbbra is fontos lehet a visszaesett kereslet miatt eleve alacsonyabb bevételt termelő cégek számára. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem