11 °C Budapest

Mit adott nekünk az EU? Ezek a fejlesztések történtek 15 év alatt

MTI
2019. május 1. 17:30

Történelmi fontosságú pillanat volt az Európai Unió 15 évvel ezelőtti bővítése, amelynek során tíz, jórészt volt szocialista ország csatlakozott a közösséghez - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A brüsszeli testület arról számolt be, hogy az érintett tíz tagállam 2004 és 2020 között összesen 365,2 milliárd euró (mintegy 118 ezer milliárd forint) értékben részesült az európai strukturális és beruházási alapokból, ami átlagosan a bruttó hazai termékük (GDP) 2,6 százalékát tette ki évente. Emellett az úgynevezett Juncker-terv keretében 31,4 milliárd eurót (10 ezer milliárd forintot) fektettek be ezekben az országokban 2014 óta. Juncker hangsúlyozta, hogy máig lelkes támogatója a 2004-es bővítésnek, amely lehetővé tette

a kontinens földrajzának és történelmének kibékítését.

Az EU kohéziós politikája több százezer munkahelyet hozott létre, annak köszönhetően emberek tízmillióinak életkörülményei javultak - írták a közleményben.
Magyarországon 2004-2020 között 55,2 milliárd euró (nagyjából 18 ezer milliárd forint) értékű beruházás valósult meg az európai strukturális és beruházási alapok keretein belül, 2,5 milliárd euró (810 milliárd forint) értékben pedig a terv mozgósított további befektetéseket.

Az országban az egy főre jutó GDP 57 százalékkal nőtt 2003 és 2017 között, a GDP az uniós átlaghoz képest 7 százalékponttal emelkedett 2003 óta.

A strukturális finanszírozásra fordított uniós beruházások magyar állampolgáronként 2532 eurót jelentenek. Ezeknek köszönhetően 115 ezer új munkahely jött létre, 3724 kilométernyi útszakaszt és 415 kilométernyi vasúti pályát építettek vagy korszerűsítettek, valamint mintegy 3,5 millió ember számára javult a hozzáférés a víz- és szennyvízhálózathoz - közölte az Európai Bizottság.

Végezetül kiemelték, hogy Magyarország 228,9 millió euró összegű támogatást kapott a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 15:43
Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszó...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem