A Pénzcentrum 2025. február 16.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A tegnapi kedvező amerikai adatok megerősítették azokat a várakozásokat, hogy az amerikai jegybank rövidesen elzárhatja a pénzcsapokat. Emiatt pedig újabb eladói hullám söpör végig a menedékeszközök piacán, így az arany már több mint 3, az ezüst pedig több mint 5 százalékot zuhant a szerdai kereskedésben.
Folytatódik az arany és ezüst zuhanása
Úgy látszik, csak rövid időre csillapodtak a kedélyek az előző heti zuhanást követően az arany és az ezüst piacán. A két nemesfém árfolyama a mai kereskedésben is eladói nyomás alá került, mely révén az arany több mint 3 százalékkal 1 230 dollár közelébe zuhant, az ezüst árfolyama pedig közel 5 százalékkal került lejjebb. Mindezek fényében mindkét nemesfém közel 3 éves mélypontra zuhant.
Javulnak az amerikai gazdaság fundamentumai
Az előző heti mélyrepülést az arany és az ezüst árfolyamában Ben Bernanke szavai váltották ki, miután a jegybankelnök arról számolt be, hogy a tengerentúli gazdaság egyre kedvezőbb kilátásai révén az eszközvásárlási program akár már a következő évben leállhat. Ez pedig jelentős érvágást jelentene az arany és az ezüst számára, miután a két nemesfémet a befektetők többek között az infláció elleni menedékként is vásárolták.
Az amerikai gazdaság javuló fundamentumait a tegnap érkezett makrogazdasági statisztikák is alátámasztják: az S&P Case-Shiller lakásárindex szerint áprilisban 2,5 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb amerikai városokban, tavaly óta pedig összesen 12,1 százalékkal kerültek feljebb. Az ingatlanpiaci adat után érkező bizalmi index és az újlakás értékesítések száma szintén kellemes meglepetéssel szolgáltak. A négy órakor közzétett Conference Board fogyasztói bizalmi index a várt enyhe emelkedés helyett bő ötéves csúcsra (81,4 pontra) emelkedett májusban, sőt az újlakás értékesítések száma is 2008-as csúcspontjára emelkedett.
Tovább erősödik a dollár
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az amerikai gazdaságból érkező kedvező adatok mellett a dollár erősödése is folyamatosan nyomás alatt tartja a nemesfémeket. Az euró-dollár kurzus az utóbbi napokban szinte megállás nélkül ereszkedik, így immár 1,3 közelében járnak a jegyzések.
Az elemzők is vágják a célárakat
A kedvező gazdasági kilátások révén a nagy elemzőházak is sorra vágják vissza az arany és az ezüst árfolyamára korábban adott célárfolyamokat. Míg a Goldman 2013 év végi arany célárát 1 300 dollárra módosította, addig a Morgan Stanley szerint decemberben 1 409 dollár körül ingadozhat a sárga nemesfém árfolyama, a Credit Suisse pedig 1 400 dolláros célárt prognosztizál.
Mindezek mellett a Credit Suisse az ezüsttel kapcsolatban is pesszimistább lett, legfrissebb elemzésükben 24,2 dolláros árfolyamot valószínűsítenek év végére. Sőt a UBS is csökkentette az arany kistestvérére vonatkozó prognózisát, a társaság 17,5 dolláros célárfolyammal kalkulál, mely mintegy 32,7 százalékos vágást jelent.

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


