A vidék általános leszakadása és a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt ezek a térségek nem nyújtanak vonzó jövőképet a fiatal orvosok és családjaik számára.
A nyári időszámítás éjszakáján elvesztett egy óra jelentéktelen változásnak tűnhet, azonban egy kutatás szerint az óraátállítás akár hetekre is felboríthatja az alvási ritmust, különösen a fiatalabb korosztály esetében.
Március 30-án hazánkban is átállítjuk az órát, hajnali 2-ről 3-ra. A nyári időszámítás hatásainak vizsgálata bizonyította: szinte mindenkinek felborul tőle az alvási ritmusa. Az óraátállítás éjszakáján a megkérdezettek közül senkinek sem segített a bárányok számolása, az emberek ugyanis átlagosan 33 perccel később aludtak el, mint az azt megelőző este, másnap pedig 19 perccel korábban ébredtek. Bár a kevesebb alvás minden életkorban megterhelő, hatásai a huszonéves fiatalok körében jelentkeztek leginkább. Ez a korosztály különösen későn tudott csak elaludni, miközben a korai ébredést sem tudta elkerülni. Az átállás hatásai Európában fokozottan mutatkoztak: a Samsung kutatása szerint az alvás minősége és az ébredés időpontja is kedvezőtlenebb változásokat mutatott az európai felhasználók körében, mint az Egyesült Államokban és Kanadában élők esetében.
Hasznos tippjek a jó minőségű alváshoz
A nyári időszámításra való átállás minden korosztály alvási szokásait befolyásolja – különösen a fiatalokét –, még hetekkel az óraátállítás után is. A fiatalabbaknak éppen ezért különösen fontos, hogy ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítsanak az alváskezelésre. Olyan hasznos tippeket gyűjtöttek össze az alvás világnapja alkalmából, amelyek segítenek jobban megérteni az alvási mintázatokat és szokásokat, így megkönnyíthetik az átállás folyamatát és hozzájárulhatnak a pihentetőbb éjszakai alváshoz.
- Az ideális alvási környezet megteremtése kulcsfontosságú a minőségi, kiegyensúlyozott alváshoz. Érdemes figyelni a hőmérsékletre, a páratartalomra, a széndioxid-szintre és a világításra is. Az alvásminőséget befolyásoló külső hatások ellenőrzésével lehetőség nyílik a szobai körülmények optimalizálására, amely elősegítheti a nyugodtabb és minőségibb éjszakai pihenést.
- Az alvási környezet optimalizálása mellett elengedhetetlen megérteni, hogy a mindennapos tevékenységek hogyan befolyásolják a szervezet energiaszintjét.
- A személyes alvási szokások azonosításán túl érdemes időt fordítani az egészséges életmódbeli változtatásokra is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







