Közelkép az idős ügyfél kezét tartó gondozóról. Támogatás az ápolótól a betegnek, idős ember gondozása a kórházban. Érzelmi támogatás és gondozás az egészségügyben, hospice ellátás.

Súlyos ítéletet mondtak a magyar egészségügyről: tízezrek halnak meg hiába évente?

2025. február 3. 09:44

Jelentős plusz forrásra lenne szükség ahhoz a MOK szerint, hogy legalább az uniós átlagot elérjük. Mint fogalmaznak, a betegeknek egyre több pénzt kell saját zsebből fizetniük az ellátásban.

60 ezer életet lehetne évente megmenteni, ha egy jobban finanszírozott egészségügyi ellátórendszer létezne Magyarországon - ez az egyik megállapítása annak a kampánynak, amit a Magyar Orvosi Kamar indított a napokban. Mint írják, évente 250 milliárd plusz forrás legalább kellen ahhoz, hogy jól finanszírozott egészségügyről beszélhessünk - foglalja össze a Népszava.

A MOK hozzáteszi azt is, hogy az alulfinanszírozottságnak egyszerre több negatív következménye is van: ilyenek a hosszú várólisták, a szakemberhiány, de az is, hogy eladósodnak az intézmények. A Kamara azt is jelezte: a betegeknek egyre nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a saját gyógyulásukhoz, ebben a pillanatban 30 százalékot kell saját forrásból biztosítaniuk.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00