Nem hozta meg a várt áttörést a BioNTech kísérleti, mRNS-alapú immunterápiája a fej-nyaki daganatos betegek körében végzett klinikai vizsgálatok során.
Tömeges ételmérgezés történt Budapesten, amely során több száz gyerek lett rosszul. A hatósági vizsgálat egy beteg gyerek mintájában calicivírust és Staphylococcus baktériumot is kimutatott, a fertőzés forrása feltehetően egy közétkeztetési cég főzőkonyhája volt, írja a Magyar Hang.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kezelte a november 6-i budapesti tömeges ételmérgezés esetét, amelyben több száz fiatal lett rosszul, közülük nyolcvanan a Heim Pál kórházban részesültek ellátásban. A hányással, hasmenéssel és kiszáradással járó megbetegedés forrása a gyanú szerint a XIII. kerületi önkormányzattal szerződésben álló közétkeztetési cég egyik főzőkonyhája lehetett.
Az érintett konyhában november 7-én fertőtlenítőszeres nagytakarítást rendeltek el, az üzem működését felfüggesztették, és a Nébih soron kívül vizsgálta a mintákat. Az NNGYK a betegektől vett székletmintákat laboratóriumba küldte. A vizsgálatok során a szalmonellafertőzés lehetőségét kizárták, ám újabb információkat a hatóságok nem közöltek.
Egy fertőzött kislány édesapja magánlaborban készíttetett mintát, amelyen az első eredmények már calicivírust mutattak ki. Később az NNGYK hivatalos tesztje megerősítette a calicivírus jelenlétét, és Staphylococcus aureus baktériumot is azonosított a mintában, vizsgálva az enteroxin termelését is, amely a hasmenéses-hányásos tüneteket okozza.
A calicivírus széklettel vagy székletmaradvánnyal való érintkezéssel terjed, és elég, ha egy fertőzött nem mos kezet alaposan, vagy tüsszent. A Staphylococcus szintén cseppfertőzéssel vagy az orrnyálkahártya érintkezésével terjedhet. A helyzetet bonyolítja, hogy a fertőzöttek közül nem mindenki evett az érintett főzőkonyha ételeiből, és voltak tünetmentes fogyasztók is – minderről Helik Ferenc, a Nébih élelmiszer-biztonságért felelős elnökhelyettese nyilatkozott.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







