27 °C Budapest
The female nurse takes blood from a male patient, while he lay on the examination table in the medical examination room

Néma népbetegség szedi áldozatait: egyre nő a korai halálesetek száma, pedig van rá kezelés

2024. május 31. 17:43

A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több mint 800 millió embert érint. Noha az idősek és a nők között gyakrabban fordul elő, legnagyobb kockázatnak a cukorbetegek és a magas vérnyomásban szenvedők vannak kitéve, az előbbiek közül minden harmadiknak, az utóbbiak esetében pedig minden ötödiknek van valamilyen vesebetegsége. Évente milliók halnak meg a betegség okozta szövődményekben: az előrejelzések szerint 2040-re a krónikus veseelégtelenség lesz az 5. leggyakoribb halálozási ok világszerte.

A legtöbb ember tisztában van vele, hogy a veséink legfontosabb feladata a felhalmozódott salakanyagok, és felesleges a folyadék kiválasztása, amelyek a vizelettel együtt távoznak a szervezetből, a megtisztított vér pedig visszajut a keringésbe. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a vesék által termelt hormonok számos egyéb funkciót is ellátnak, például segítenek a vérnyomás szabályzásában, a vörösvértest termelésben, illetve támogatják a kalcium anyagcserét, amely fontos szerepet tölt be a csontok egészségében.

A veseelégtelenség, vagy vesebetegség akkor alakul ki, amikor a vesék már nem tudják megfelelően ellátni ezen feladataikat, ezért működésük beszűkül. Ez a funkciócsökkenés azonban különböző mértékű és változó ütemű lehet, ami nagyban meghatározza a betegség kimenetelét és hatását az érintett mindennapi életére. Mutatjuk, mik a legfontosabb tudnivalók, amelyek segítenek a kór korai felismerésében és a kezelés mielőbbi megkezdésében, hogy a beteg minél jobb életminőségben, minél tovább együtt tudjon élni a betegséggel.

1. A korai krónikus vesebetegségnek nincsenek jelei vagy tünetei

Sajnos a korai krónikus vesebetegség legtöbbször tünetmentes egészen a későbbi stádiumokig, illetve komolyabb szövődményekig, így ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk érdemes mielőbb orvoshoz fordulni: viszkető, száraz bőr, étvágytalanság, hányinger, indokolatlan fogyás, fáradtság, illetve a vizelet mennyiségének eltérése a megszokottól.

A későbbi szakaszokban a tünetek között jelentkezik még a folyadékvisszatartás következtében kialakuló ödéma a lábban és lábszáron, a légszomj, az izomgörcsök, az alvási problémák, illetve a kellemetlen szájszag.

2. A krónikus vesebetegség általában nem múlik el

A gyorsan, akár néhány óra vagy nap alatt kialakuló vesebetegséget akut vesebetegségnek nevezzük. Ilyenkor, ha azonnal megmegkezdődik a kórházi kezelés, és nincs más súlyos egészségügyi probléma, a veseműködés akár teljesen helyreállítható. Ha azonban a veseműködés visszafordíthatatlanul károsodik, krónikus vesebetegségről beszélünk. Ebben az esetben a megfelelő kezeléssel betegség romlása lassítható és a tünetek enyhíthetőek.

3. A vesebetegség kezelhető

A kezelés kialakítása a betegség stádiumától függ, a főbb terápiás eljárások a következők:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • életmódbeli változtatások – az egészség megőrzése érdekében, többek között az alkohol és cigaretta elhagyása, sófogyasztás visszaszorítása, egészséges étkezés, és túlsúly leadása, rendszeres mozgás, és a nem vényköteles gyógyszerek túlzott fogyasztásának kerülése ajánlott.
  • gyógyszer – a krónikus vesebetegségre már elérhetőek gyógyszeres terápiák és az ajánlások is azt javasolják, hogy érdemes olyan kezelést választani, mely bizonyítékokon alapul a vesebetegség progressziójának késleltetésében. Továbbá érdemes kezelni a magas vérnyomást, a diabéteszt, vagy a magas koleszterinszintet is, mely a krónikus vesebetegség kiváltásának okai között szerepel, mivel segíthet a tünetek enyhítésében és a betegség előrehaladásának lassításában.
  • dialízis – művese vagy vesepótló kezelés, amellyel megtisztítják a vért a felhalmozódott méreganyagoktól, erre előrehaladott krónikus vesebetegség esetén van szükség.
  • veseátültetés – szintén erre előrehaladott stádiumban alkalmazzák.

4. A vesebetegség szűrése vér- és vizeletvizsgálattal történik

A rendszeres szűrővizsgálatnak kiemelt szerepe van, különösen a magas kockázatú csoportokban, például cukorbetegeknél vagy magas vérnyomásban szenvedőknél. A krónikus vesebetegség korai felismerése meghatározó a betegség hosszú távú kimenetele szempontjából, a diagnózis felállításához elegendő lehet egy egyszerű vérvétel, valamint egy vizeletvizsgálat.  Ezeket a házorvosnál elérhető nagylabor vizsgálat keretében lehet kérni és mindenki számára javasolt évente megismételni.

5. A kezeletlen vesebetegség következtében a vesék végleg leállhatnak

Ha nem kezelik, a krónikus vesebetegség súlyos egészségügyi problémákhoz, például szívbetegségekhez és stroke-hoz vezethet. Amennyiben a vesék teljesen leállnak, a szervezetben felhalmozódik a víz és a salakanyag és urémia alakul ki, ami akár halálos is lehet, ha a beteg nem kap azonnal dialízist, vagy nem történik veseátültetés.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 18. csütörtök
Frigyes
29. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 17. 20:53
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm