35 °C Budapest
contemplative, nice natural light

Letarolja az országot a szegények drogja: Zacher Gábor szerint olyan, mint az orosz rulett

2022. május 27. 10:03

2020-ban több eljárás indult az új pszichoaktív szerekkel való kereskedés miatt, mint a "hagyományos" drogok kapcsán - derült ki a hatóságok adataiból. Ezek a szerek azért kifejezetten veszélyesek, mert még a dílerek sem tudják pontosan, hogy mi van bennük, összetételük folyamatosan változik. A jellemzően Ázsiából érkező szerek már több emberéletet is követeltek.

542 esetben indult eljárás kábítószer kereskedelem miatt Magyarországon 2020-ban - derült ki a hatóságok összesítéséből. A megyei bontásból kiderült, hogy a legtöbb esetet Budapesten történt, összesen 197, a második legtöbb bűncselekményt pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrálták, 54-et. A harmadik helyen Pest megye áll 41 esettel.

A lista másik végén Zala megye áll, ahol összesen 4 ilyen bűncselekményt regisztráltak 2020-ban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Hevesben pedig 5-5 esetet jegyeztek fel a PRE-STAT rendszerben.

Azonban Magyarországon egyre inkább kezdik átvenni a terepet az úgynevezett "új pszichoaktív szerek", ugyanis 2020-ban már több ügyben indult eljárás ezek miatt (összesen 592 darab), mint a "hagyományos" kábítószerek kapcsán. A dobogó nem változott, az első Budapest 111 esettel, épphogy második Bosod 109-cel, Pest megye pedig jócskán lemaradva (54 db) a harmadik.

Ezzel szemben Somogyban csak 2 ilyen bűncselekmény történt, Zalában 4, Veszprémban és Győrben pedig 5-5 ilyet regisztráltak.

Mi az az új pszichoaktív szer?

Az új pszichoaktív szereket 2012-ben vették bele a Btk.-ba, és egy úgynevezett "C" listára gyűjtik azokat az anyagokat, amelyeket azért fejlesztettek ki, hogy az illegális drogok legális helyettesítőszereiként lehessen őket árusítani. 

Az ilyen szintetikus anyagokat (ismertebb nevükön herbál, vagy biofű) általában postán szállítják, jellemzően Ázsiából. Az érkező fehér porok pontos hatóanyagát sokszor már a dílerek sem ismerik, lényegében folyamatosan változik, az anyagok kémiai összetételén mindig csavarnak egyet, hogy ha egy vegyület felkerül a tiltott szerek listájára, egy apró módosítással pedig már is legálisan folytatódhasson a biznisz. A fehér port feloldják, és dohányra, vagy más növényi anyagokra fújják, majd pedig cigarettaként betekerve elszívják.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Sokan belehaltak

Az ilyen kábítószerek főképpen a szegényebb rétegek körében elterjedtek, mivel jóval olcsóbban be lehet őket szerezni, mint a hagyományos drogokat. Korábban Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense például arról beszélt, hogy akár már "egy fröccs áráért" hozzájuthatnak a fogyasztók az új pszichoaktív szerekhez, a szintetikus kannabinoid grammja például 1300-1500 forint között van, és ebből öt cigarettát lehet sodorni.

Korábban a "bika" nevű dizájnerdrog kapcsán Horváth Gergely Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Drog Fókuszpontjának vezetője arról beszélt, hogy évente 30-40 új vegyület jelenik meg a dizájnerdrogok piacán. A bikadrog annak idején azért került be a köztudatba, mert többen bele is haltak a fogyasztásba, összességében Magyarországon évente 30-40 ember hal bele a kábítószer-fogyasztásba, de azt nem tudni, hogy hány emberrel végeztek a dizájnerdrogok.

Akkoriban Zacher Gábor orosz ruletthez hasonlította a dizájner szereket: a szerhasználók, akik ilyen drogokat szívnak, azzal sincsenek teljesen tisztában, miért halnak meg tőle, hiszen van olyan, hogy egyszerre szívják, az egyik meghal, a másik életben marad - mondta az ismert toxikológus.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Ez lehet a 2022-es nyár új slágeritala Magyarországon? Hihetetlen, mennyien kattantak rá

A magyar piacon is megjelennek az enyhén alkoholos, gyümölcsös italok, egy felmérésből pedig kiderült, hogy a fiatalok különösen nyitottak ezekre az alkoholos frissítőkre.

Láthatáron a nyugdíjösszeomlás: rengeteg magyarnak lehet kemény nélkülözés az időskor

Sokan gondolják, hogy teljesen tudatosan szervezik a pénzügyeiket, és nem értik, hogy hova folyik a pénzük a hónap végére.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. június 29. szerda
Péter, Pál
26. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?