Big Green 3d Cross Led Lamps Sign at Pharmacy

Sorra zárnak be az ilyen gyógyszertárak: rengeteg település maradhat hamarosan ellátás nélkül

2022. május 7. 07:02

Egyre több gyógyszertár szűnik meg a kisebb településeken, amely több ezer lakos gyógyszerellátását nehezíti meg. Egyes megyékben már így is rossz a helyzet, sok lakos jut kevés gyógyszertárra. Ráadásul a munkaerőhiány a patikákat is sújtja és a járvány okozta válság sem múlt el nyomtalanul. A jövőben feltehetően még több gyógyszertár fog bezárni, és egyre nehezebb lesz megoldani vidéken a gyógyszerellátást, ha a helyzet nem változik gyökeresen.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) utoljára közölt adatai alapján összesen 17 448-an dolgoztak patikában különböző munkakörökben, 6218 gyógyszerész, 8604 asszisztens és 2626 dolgozó egyéb munkakörben. Ez azonban még 2020-as adat, ennél frissebbet nem közölt a KSH. A megelőző évekhez képest a dolgozók száma, akár a gyógyszerészeket, akár a gyógyszertári asszisztenseket nézzük, egyre nő, még ha lassú ütemben is. Az viszont már korántsem mindegy, hogy hol dolgoznak ezek a gyógyszerészek: amíg Budapest belvárosában minden sarkon vagy egy patika, vidéken egyre nehezebb megoldani a gyógyszerellátást.

Ugyanakkor hiába vannak a fővárosban és nagyobb városainkban jobban ellátva munkaerővel a patikák - bár valójában az országban mindenhol munkaerőhiány van, csak nem azonos mértékben -, ha vidéken asszisztenst is alig lehet fogni, folyamatos a helyettesítés. Rengeteg vidéki fiókgyógyszertárat olyan súlyosan érint a munkaerőhiány, hogy a megszűnéssel fenyeget. Így sok kistelepülés maradhat gyógyszertár nélkül a közeljövőben, ha nem változik a helyzet.

Pest megyében nőtt csak a patikák száma

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) adatbázisa alapján jelenleg 2282 közforgalmú gyógyszertár működik az országban, míg tavaly nyáron 2287, 2020. áprilisban pedig 2293 patika működött. Ez nem jelent számottevő csökkenést, viszont ez a szám csak az országos változást mutatja: vannak ugyanis olyan megyék, ahol a járvány óta eltelt másfél évben csökkent, míg máshol nőtt a (közforgalmú) gyógyszertárak száma.

Budapesten és Pest megyében nőtt csak a patikaszám, tíz megyében nem változott, nyolc megyében viszont csökkent a számuk. Azt is hozzá kell tenni, hogy a patikák megszűnése egy nagyobb megyében, mint Borsod-Abaúj-Zemplén nem olyan nagy érvágás, mint mondjuk Somogyban, ahol eleve jóval kevesebb a patika. Az sem mindegy, hogy megyén belül hol történik a megszűnés, hiszen egy nagyvárosban nem okoz ez nagy gondot, viszont ha a falu egyetlen gyógyszertára zár be végleg, az már nagyobb probléma a lakosságnak.

A kistelepülések gyógyszerellátása szakemberek szerint is egyre nagyobb gondot jelent Magyarországon.

Hogy a patikai ellátottság hol a legsúlyosabb, az is jól mutatja, hogy hány lakos jut egy patikára az adott megyében. Eszerint a statisztika szerint Nógrád megyében jut a legtöbb lakos egy patikára, több mint 3000 fő, ráadásul számuk 2020 óta jelentősen emelkedett, 6,5 százalékkal. Bár Pest megye patikák számában Budapest után a második volt a rangsorban, úgy tűnik, lakosságszámra vetítve mégsem állnak olyan jól: 457 fővel több jut itt egy patikára, mint a fővárosban.

A legjobb helyzet Bács-Kiskun megyében és Csongrád-Csanádban van, ahol még 1700 fő sem jut egy gyógyszertárra. Természetesen ezt a képet is árnyalja, hogy a városok lefedettsége jobb lehet, míg a kistelepüléseken rosszabb a helyzet. 

Egyre kevesebb a helyi, kisebb gyógyszertár

Nemcsak a közforgalmú gyógyszertárak száma csökken, hanem a más típusú, hasonló feladatot ellátó patikáké is. Az OGYÉI meghatározása szerint a közforgalmú gyógyszertár olyan egészségügyi intézmény, ahol a forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszerkészítmények kiadásán kívül magisztrális gyógyszerkészítő tevékenységet is folytatnak. A fiókgyógyszertár egy közforgalmú gyógyszertár telephelyeként működik, ezért gyógyszerforgalmazási köre korlátozott. Fiókgyógyszertár azon a településen működhet, ahol közforgalmú gyógyszertár nem működik. (Így például kis községekben jellemzően ilyenek működnek.)

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kézigyógyszertár pedig olyan településeken működhet, ahol sem közforgalmú, sem fiókgyógyszertár nem működik. A kézigyógyszertár a háziorvos és a házi gyermekorvos rendelési idejében működhet, készlete az orvos által rendelt bizonyos gyógyszerekre és tápszerekre terjed ki, amelyet az orvos – a működési engedélyében megjelölt – közforgalmú gyógyszertárból szerezhet be. Kézigyógyszertárból gyógyszer – sürgős szükség esetét kivéve – csak az orvos által kezelt beteg részére szolgáltatható ki.

Ezeken túl léteznek még intézeti gyógyszertárak, melyek a kórházak részeként működnek és a kórház egyes osztályain kezelt, ápolt betegek gyógyszerellátását biztosítják. Az előírt feltételekkel rendelkező intézeti gyógyszertárak szakfeladatként, közvetlenül a lakosság számára is kiszolgáltatnak gyógyszert és egyéb termékeket.

A statisztikákból az derül ki, hogy az utóbbi évtizedben a fiók- és kézigyógyszertárak száma is számottevően csökken. Ez pedig éppen az egyébként is kevésbé jó infrastruktúrájú helyeket érinti leginkább, ahol közforgalmú gyógyszertár eleve nem is működött. 

Magyarországon hasonlóan más ágazatokhoz, a közforgalmú gyógyszerellátás is munkaerőhiánnyal küzd - erre legutóbb annak kapcsán hívta fel a figyelmet a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ), hogy egy 2022. januártól érvényben lévő új jogszabályváltozás gyakorlatilag ellehetetlenítette az online gyógyszerrendelést. Bár arról nincs friss információnk, jelenleg hány gyógyszerész, szakasszisztens dolgozik a patikákban, 2019-ig a számuk folyamatosan nőtt. A szakértői nyilatkozatok alapján viszont még ez a növekedés sem enyhíti az ágazatban uralkodó munkaerőhiányt.

A gyógyszertárakat, gyógyszerellátást érintő fontosabb változások a közelmúltból: 

  • gyakorlatilag megszűnt az online gyógyszerrendelés lehetősége: 2021. december 8-án a Magyar Közlönyben (224.) megjelent rendelet szerint 2022. január 1-től vény nélkül kapható gyógyszert sem lehet csomagküldéssel eljuttatni a vásárlókhoz. A korábbi szabályozás alapján csak a vényköteles gyógyszereket nem lehetett ilyen módon értékesíteni. Bár az új szabályozás csak a csomagküldést tiltja, a házhozszállítást nem, viszont ebben az esetben a gyógyszertári szakszemélyzet egyik tagja vinné el személyesen a gyógyszereket a vásárlónak. Erre pedig az egyébként is munkaerőhiányos ágazatban sehol sincs kapacitás.
  • változtak a gyógyszertárvezetéshez szükséges követelmények: 2021. december 27-én a Magyar Közlönyben (242.) megjelent rendeletmódosítás meghatározta, melyik szakvizsga fogadható el a gyógyszertárvezetéshez. Bár a gyógyszertárvezetéshez szükséges követelménnyel 2015-ben egészítették ki a törvényt, azonban egészen mostanáig nem jelent meg hozzá az a miniszteri rendelet, amely tisztázta volna, hogy pontosan melyik szakképesítést fogadják majd el.
  • átalakul a szakgyógyszerészi képzés rendszere: a fent említett rendeletmódosítás szerint gyógyszerellátási-szakgyógyszerészet területén a korábbi hét szakirány helyett már csak három, míg az ipari szakgyógyszerészet területén a korábbi tíz szakirány helyett csak hat közül lehet választani. A 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet módosításai 2021. december 28-án már léptek hatályba.
  • több gyógyszertár válhat jogosulttá támogatásra: az egy települést vagy településrészt egyedül ellátó gyógyszertárakat minden évben működési célú támogatást kapnak, melynek eddigi feltétele az volt, hogy a gyógyszertár közfinanszírozott gyógyszerek forgalmazásából származó előző évi első féléves árréstömege nem haladta meg a 8 millió forintot. Ezt a határt emelték fel most 9 millió forintra.
  • már nem csak patikában lehet venni Covid-19 antigén gyorstesztet: a 2022. február 8-án megjelent rendelet lehetővé teszi, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazó helyek is forgalmazhassanak Covid-19 antigén gyorsteszteket. Jelenleg az OGYÉI nyilvántartása szerint 1150 ilyen üzlet van, a kisebb boltok mellett sok Lidl, Mol és OMV, Rossmann és dm van közöttük.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem