Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden egy orvost, aki éveken keresztül vesztegetési pénzt fogadott el.
Egy idén hatályba lépő törvénymódosítás gyakorlatilag ellehetetlenítette a betegek számára, hogy gyógyszernek minősülő készítményeket rendelhessenek az internetről házhozszállítással. A patikák számára is jelentős kiesést jelent a változás, nemcsak a jövőbeli forgalom tekintetében, hanem az eddig webfejlesztésre fordított összegeket érintően is. Ráadásul a gyógyszerek magyarországi e-kereskedelmének utóbbi időben történt fejlődését, amelyhez a koronavírus járvány hatásai is hozzájárultak, is nagyban visszavetheti a törvénymódosítás. A Pénzcentrum kíváncsi volt, mik a gyógyszertárak tapasztalatai az új szabályozás óta. Úgy tűnik, mind a betegeket, mind az online felülettel rendelkező patikákat hátrányosan érinti a változás.
2021 novemberében fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, mely értelmében 2022. január 1-jétől csak és kizárólag patikai szakdolgozók szállíthatják ki a nem vényköteles gyógyszereket is. Ez az új szabályozás gyakorlatilag ellehetetlenítette a gyógyszernek minősülő, de recept nélkül kapható szerek online értékesítését, ugyanis a gyógyszertárakban így is hiány van szakdolgozókból. Így teljesen életszerűtlen lett volna, hogy gyógyszerészek álljanak a futárok helyére. A törvénymódosítás érvénybe lépése után - ahogy az várható volt, és ahogy azt a szakértők is megjósolták - a webes felülettel rendelkező legtöbb patika felhagyott a gyógyszerek árusításával, vagy kizárólag személyes átvétel esetén vesznek fel rendelést. A bevételkiesés - illetve az elmúlt időszakban online fejlesztésekre (immár feleslegesen) elköltött összegek - pedig meg fognak jelenni a patikák árképzésében.
A gyógyszerek online értékesítését 10 éve engedélyezték, a lehetőséggel 2021-ig mintegy 500 patika élt is. Az online gyógyszerforgalom nem volt számottevőnek nevezhető, viszont dinamikusan növekedésnek indult, amelyre a járvány nagyban rásegített. Rengeteg patika invesztált éppen emiatt webes fejlesztésekbe milliókat az elmúlt időszakban.
Az interneten keresztül rendelt gyógyszereket korábban csomagküldők segítségével szállították ki a patikák. A 2022. január 1-jétől érvényben lévő módosítás, amely ezt lehetetlenné tette, egyaránt hátrányosan érinti a betegeket és a gyógyszertárakat is. A patikáknak egyértelműen bevételkiesést jelent majd ez a változás, és minden bizonnyal visszaveti majd Magyarországon az utóbbi években - nem kis mértékben a koronavírus járvány következtében - egyre bővülő e-kereskedelmi piacot az egészség terén.
A betegek számára ugyancsak hátrányos a módosítás, hiszen ezzel gyakorlatilag megszűnt a lehetőség, hogy házhoz rendeljék a vény nélkül kapható gyógyszereket.
Ez lehet egy egyszerű fájdalomcsillapító, orrspray, forró italpor, vagy akár még vitamin is. Az új szabályozást tehát azt is gátolta, és gátolja azt is, hogy egy megfázás - nátha, vagy influenza fertőzés - vagy koronavírus fertőzés esetén a betegek házhoz rendeljék a tüneteik kezelésére alkalmazható szereket. Járványkezelés szempontjából pedig az az előnyös, ha a beteg emberek minél kevesebbet érintkeznek másokkal, főként a veszélyeztetettebb csoportok tagjaival. A gyógyszertárakban azonban jellemzően sok idős, krónikus beteg fordul meg. Az új szabályozás éppen a negyedik és az ötödik hullám között lépett érvénybe.
Az újonnan igazolt koronavírus fertőzöttek napi száma és 7 napos mozgótálaga
Az ábrán függőleges narancssárga vonal jelzi, mikortól hatályos az online gyógyszerkereskedelmet érintő törvénymódosítás. A járványkezelés szempontjából sem nevezhető tehát előnyösnek az új szabályozás bevezetésének időzítése.
"Most kellett lépni, mert még a folyamat elején voltunk" – indokolta a jogszabályváltozás időzítését Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke utalva arra, hogy a gyógyszerek online értékesítése még nem futott fel annyira, hogy ne lehetne leszabályozni. A szakember indoklása szerint az online gyógyszerforgalom jelenleg 1 százalékot tehet ki, de pár éven belül 15 százalékra növekedhetett volna. A kamara azért szorgalmazta az intézkedést, mert a külföldi példák alapján gyors, dinamikus és agresszív piacszerzésre, térnyerésre számítottak. Ez a kamara szerint középtávon veszélyeztethette volna a kistelepüléseken lévő patikák fennmaradását, mert olyan forgalmat vett volna el tőlük, ami a létükhöz elengedhetetlen.
Súlyos érvágás a patikáknak a módosítás
Lassan két hónapja, hogy a webáruházat működtető patikák számára ellehetetlenült a gyógyszerek kiszállítása. Kíváncsiak voltunk, hogy mik a gyógyszertárak friss a tapasztalata ennyi idő elteltével. Emellett arról is érdeklődünk a webes felületet üzemeltető patikáktól, hogy a koronavírus járvány megjelenése óta mennyiben élénkül az internetes forgalmuk, illetve költöttek-e éppen ennek okán webfejlesztésre.
Habár az új szabályozás közel ötszáz webáruház valamit kiszállító partnercég működésére van hatással, kevesen nyilatkoztak a Pénzcentrum megkeresésére a kialakult helyzetről. A kapott válaszokból így is kitűnik, hogy súlyos helyzetet teremtett mind a patikák, mind a vásárlók számára a váratlan törvénymódosítás.
A Medexpressz.hu webpatika szakgyógyszerésze, dr. Poór Gyula lapunk kérdésére elmondta, hogy amióta megjelent Magyarországon is a koronavírus, tapasztalták az online rendelések élénkülését, és a járvány időszakában történt fejlesztés is az online rendszerükben. A törvénymódosítás hatására a Medexpressznél a csomagküldések száma csökkent, személyes átvételek száma nőtt.
A Pingvin Patika forgalmára is határozottan hatással volt a koronavírus magyarországi megjelenése. "2020-ban, a koronavírus megjelenésének első évében, közel duplájára nőtt a vásárlás értéke az online felületünkön. 2021-ben mérséklődött, de nem állt meg ez a növekedés, így is több mint 30%-al nőt a kosárérték" - válaszolták lapunk kérdésére. Arról is beszámoltak, hogy történtek az online rendszer érintő fejlesztések. Ezen túlmenően a foglalkoztatottak létszámát is növelték, illetve jelentős összeget költöttek egyéb (informatikai, logisztikai, stb.) beruházásokra.
Piacvezető webáruházként érintve vagyunk a törvénymódosítás által, de azon vagyunk, hogy a jenlegi szabályozás mellett is megtartsuk a pozíciónkat
- válaszolták a Pénzcentrumnak a kialakult helyzettel kapcsolatban.
A Kígyó Patika gyógyszertárvezetője, Gyurisné dr. Török Éva lapunknak elmondta, hogy tapasztalataik szerint a koronavírus magyarországi megjelenése egyértelműen kihatással volt az online rendelések élénkülésére. A lakosság természetes reakcióját észlelték akkor, amikor a járványügyi intézkedések betartása okán igyekeztek elkerülni a közösségi tereket. "Így érthető hogy a patikai online vásárlás is az érdeklődés középpontjába került" - nyilatkozták.
Az online fejlesztés tekintetében a szegedi Kígyó Patika hosszú évek óta a betegek teljes körű szolgálatát figyelembe véve a webfejlesztést elsődleges feladatának tekintette. A járványt megelőzően is, azalatt is folyamatosan fejlesztjük rendszerünket, amelynek pénzügyi ráfordítása igen jelentős, nagyságrendileg havi szinten 300-400 ezer forint
- mondta el lapunk kérdésére Gyurisné dr. Török Éva, aki szerint a törvénymódosítás tartama és annak időzítése szakmai oldalról nézve is megdöbbentő. Véleménye szerint a döntés szakmaiságát kérdőjelezi meg, hogy a vásárlóktól a járványügyi intézkedések teljes körű betartását várják, azonban ezzel egy időben arra kényszerítik őket, hogy személyesen jelenjenek meg a gyógyszertárban, akár csak egy lázcsillapító megvásárlása esetén is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A gyógyszerészek a betegek szolgálatára esküdtek fel, ez a törvénymódosítás pedig a betegek érdekét nem szolgálta
- emelte ki. A szakember arról is beszámolt lapunk kérdésére, hogy a szegedi Kígyó Patika számára ez a módosítás jelentős gazdasági veszteséget okozott. A webáruház forgalma közel 40%-os visszaesést mutat az előző év azonos időszakához képest. "Szakmailag is megmagyarázhatatlan, hogy az internetes gyógyszervásárlást kontrollált és ellenőrzött keretek között is ma Magyarországon értelmezhetetlen szolgáltatásként kell definiálnunk, annak gazdasági kivitelezhetetlensége okán" - tette hozzá.
Egy fővárosi online patika tulajdonosa is megosztotta lapunkkal tapasztalatait, mi szerint a koronavírus megjelenése óta hazánkban élénkült az online rendelés. A Pénzcentrumnak elmondta: egyértelműen érezhető volt a növekvő igény a vásárlók részéről, de azt is látni kell, hogy az online patikai piac még nagyon gyerekcipőben jár Magyarországon. "2020-ban a teljes patikai kiskereskedelmi forgalomnak még mindig csak az 1,6%-a volt az IQVIA mérése alapján, igaz ez majdnem kétszeres növekedés a 2019-es évhez képest, de a bázis nagyon alacsony volt (0,9%)" - magyarázta.
Természetesen, a készleteinket kellett növelni a növekvő forgalom kiszolgálásához, illetve a munkaszervezésünkön javítanunk, hogy meg tudjunk felelni a vevőink elvárásának. Ezek egyenként is több millió forintos ráfordításokat jelentenek
- mondta el a szakember, aki annak ellenére, hogy mekkora kieséssel jár egy patikának a módosítás, a szabályváltozás legnagyobb veszteseinek nem a gyógyszertárakat, hanem a betegeket tartja.
Természetesen tapasztalható forgalom kiesés és bizonyos vásárlók is elmaradnak, de nem mi vagyunk a legnagyobb vesztese ennek a módosításnak. Ugyanis van egy olyan, jelentős vásárlói réteg, akiket ez a törvénymódosítás nagyon kellemetlenül érint, méghozzá a mozgásukban korlátozott, esetleg idős, de az internettel jól bánó vásárlókat. Ők a vényes gyógyszereiket is segítséggel váltják ki és ezért amikor három havonta valaki kiváltja nekik, az nagy anyagi terhelés számukra. Ekkor már nem jut pénzük egyebekre. Ezért az egyéb, nem vényköteles készítményeket, kötszereket, vitaminokat a következő nyugdíj érkezése után vásárolták az online patikákból. Most már egy fejfájáscsillapítót sem tudnak rendelni, így ehhez is segítséget kell kérjenek ha egyáltalán van kitől
- vázolta az újonnan kialakult helyzetet a patika tulajdonosa, aki azt is hozzátette:
Sok telefont és emailt kaptunk az ország minden tájáról, hogy mennyire szerették a szolgáltatásunkat és most nem tudják hogyan fogják megoldani. Nagyon szomorú, hogy elvette ez a törvénymódosítás tőlük az önellátás lehetőségét és ezeknek a vásárlóknak az érdekeit senki nem vette figyelembe amikor erről döntöttek.
A fővárosi online patika tulajdonosa kitért arra is, hogy bár a kiszállításnak az elvi lehetősége megmaradt azzal, hogy szakszemélyzet kiviheti a vény nélküli gyógyszereket, de nagyon nehéz ma szakembereket találni, így ez a lehetőség csak elvi szintű. Olyan országos lefedettség, mint amilyet az online patikák a futárszolgálatok bevonásával tudtak nyújtani, nem megvalósítható.
Ha a gyógyszer nem megy a beteghez, a beteg megy a gyógyszerhez
Dr. Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HYGSZ) szakmai igazgatója a piaci tapasztalatok alapján elmondta lapunknak, hogy a gyógyszertárak gyorsan reagáltak a január elsejétől életbe lépő változásra, és azonnal megszüntették az online forgalmazott gyógyszerek csomagküldésének lehetőségét. A szakember szerint a patikák jellemzően kétféleképpen oldották meg az átállást az új szabályozásra.
Sokan fennhagyták a vény nélküli gyógyszereket a webshopjuk kínálatában, azonban ezekhez a készítményekhez csak személyes átvétellel lehet hozzájutni. Emellett számos webpatika döntött úgy, hogy egész egyszerűen kiveszi a kínálatából az összes gyógyszert, és csak egyéb termékeket forgalmaznak tovább
- mondta el Marjai Tamás, aki szerint a szabályozás néhány következménye már ilyen rövid idő alatt is látszik.
Egyrészt az online forgalmazott gyógyszerek helyett az étrend-kiegészítőkre helyeződhet a hangsúly a jövőben. Másrészt, míg az online forgalmazásban résztvevő gyógyszertárak száma tavaly dinamikusan növekedett, addig idén láthatóan lelassult ez a bővülés. A gyógyszerészeti hatóság honlapján közzétett online gyógyszerforgalmazók listájának növekedése jelentősen kisebb volt, mint az azt megelőző időszakban
- foglalta össze a piaci tapasztalatokat a HYGSZ szakmai igazgatója.
Százezernyi magyart fenyeget az alattomos népbetegség: nagyon kevesen tudják, mit lehet ellene tenni
Egy új tanulmány rávilágít, hogy a szív egészsége kulcsfontosságú szerepet játszik az agy működésének megőrzésében az életkor előrehaladtával.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.