21 °C Budapest
Health care and medical concept

Itt az orvosi bérek emelésének következménye: a betegek húzzák most is a rövidebbet?

2021. december 10. 10:02

Az orvosbér-emelés nemhogy ösztönzőleg hatott volna az egészségügyre, hanem negatív hatásokkal járt; ennek a folyamatnak pedig a betegek a legnagyobb vesztesei - mondta el egy csütörtöki szakmai konferencián tartott előadásában Sinkó Eszter, a Magyar Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatóhelyettese.

2010 óta nincs miniszteri rangú vezetés az egészségügyben, sem egészségügyi kormányprogram nem létezik, az annak titulált ágazati stratégia ugyanis valójában csak uniós forrásból finanszírozott fejlesztésekre terjed ki, a sokat hangoztatott 5+1 népegészségügyi program tartalma pedig ismeretlen a nyilvánosság számára - jellemezte a szektort helyzetét a Napi.hu tudósítása szerint az IME és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság csütörtöki konferenciáján tartott előadásában Sinkó Eszter egészségügyi szakértő.

Sinkó Eszter szerint a béremelés óta az orvosok leálltak, eldobták a fonendoszkópot, a szikét, az egységes bér ugyanis nem ösztönöz a teljesítményre. Lázadoznak a béremelésben jócskán lemaradó nővérek is, valamint a hálapénz kivezetésével az egészségügyi ellátórendszer dezintegráltsági foka nem csökkent, hanem nőtt. A szakértő szerint minden azt mutatja, hogy a béremelési sorozatnak a betegek a vesztesei. Az egységes bérek, az átlagfinanszírozás növelték a sorban állást, arra késztetve a betegeket, hogy a magánellátókhoz forduljanak, ahol a megjelenő tömegek miatt már szintén várakozásra lehet készülni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem