A svéd válogatott csatér nem jelent meg időben a klub felkészülésének kezdetén, és azt is kijelentette, hogy nem akar többet a csapatban játszani.
Szédülés, eszméletvesztés, magány - csak néhány indok a sok közül, amivel az idősek naponta segítségért fordulnak a 0-24-ben hívható, országos segítségnyújtó SOS Központhoz, de az is előfordult már, hogy egy gödörbe esett személy jelentkezett be. Egy friss kutatás szerint az idősek mintegy kétharmada csökkentette a személyes találkozások számát a járvány alatt, így most különösen fontos, hogy könnyen elérhető legyen a segítség, ha baj van.
Mintegy 4000 riasztás érkezik be átlagosan havonta az SOS Központ egészségügyi végzettségű, mentésirányításban jártas szakembereihez. A 0-24 órában hívható, kifejezetten az idősek és családtagjaik számára ajánlott szolgálat az év minden napján fogadja a bajba jutott ügyfelek hívását, például elesés, otthoni baleset esetén, de akkor is, ha eltévedtek útközben, vagy gyanús neszt hallanak a ház körül.
A központot jellemzően a 65 év feletti korosztály keresi fel segítségért, a hívások oka pedig a leggyakrabban szédülés, eszméletvesztés, vérnyomás- és vércukorszint-ingadozás, valamint fürdőszobai baleset, de nagy számban telefonálnak magány vagy pszichés okok miatt is. Emellett az is előfordul, hogy valaki azért keresi a központot, mert eltévedt - legyen szó belvárosi szűk utcákról, vagy kirándulásról a természetben. Ezek az esetek a járványügyi helyzet alatt ugyanúgy előfordulnak, ráadásul
A gyors segítség vészhelyzetben olyan, SOS-gombbal ellátott eszközzel érhető el, amelyen előre beprogramozható a központ száma, így a segélyhívás egy gombnyomással elindítható. A szakemberek a lehető legrövidebb időn belül megoldják a problémát, akár a készüléken keresztül beszélve az érintettel, vagy ha szükséges, hozzátartozót vagy mentőszolgálatot a helyszínre küldve.
Szokatlan esetek: Svédországtól kezdve a gödrökig
Az elesés miatti riasztások nagy része délelőtt és kora délután fut be a központhoz, amikor az idősek elindulnak otthonról vásárolni, sétálni; hideg- és melegfront idején pedig gyakoriak az olyan egészségügyi problémák, mint a szédülés, fejfájás, vérnyomás-ingadozás.
A túlnyomórészt valós veszélyhelyzetekben érkező jelzések mellett előfordulnak a mindennapi esetektől eltérő, szokatlan bejelentések, szerencsésen megoldódó helyzetek. Egyszer például egy idős személy külföldről bejelentkezve kereste a központ munkatársait azzal a kéréssel, hogy segítsenek neki kideríteni az adott helyzete koordinátáit. Mint kiderült, épp Svédország partjainál hajózott, és a kapitányt akarta útbaigazítani.
Egy másik esetben valaki azért kért segítséget, mert beleesett egy gödörbe, és nem tudott kijönni onnan. A diszpécser már éppen a katasztrófavédelmet és a tűzoltókat tervezte a helyszínre küldeni, amikor a beszélgetés során kiderült, hogy a gödör szerencsére olyan sekély volt, hogy az idős bajbajutott időközben egyedül is ki tudott mászni.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Így tehetünk járvány miatt egyedül maradt idősek biztonságáért
A Telenor kutatása szerint a járványhelyzet hatására a 60-69 év közti idősek mintegy kétharmada (64%) csökkentette a személyes találkozások gyakoriságát. Az elszigeteltség, a nagyszülők, szülők egészsége azonban sokakat tölthet el aggodalommal, hiszen nem mindig megoldható az azonnali segítségnyújtás.
Erre az esetre hasznos segítség a szolgáltatónál elérhető SOS Központ szolgáltatás: a helymeghatározó és nyomkövető, SOS hívásgombbal ellátott MyKi Spot eszköz. A nyakba akasztva, táskára vagy ruhára erősítve viselhető eszközön három telefonszám állítható be, amelyek vész esetén az SOS gomb megnyomásával egyszerre tárcsázhatók, az eszköz helyzetét pedig a hozzátartozó saját telefonján láthatja egy appon keresztül.
Érdemes az eszközt az SOS központ szolgáltatással kombinálni, és a központ számát a gyorshívóhoz adni, hiszen ha vészhelyzet esetén egy családtag sem veszi fel a telefont, az SOS gomb megnyomásával a hívás a központ szakembereinél is kicsöng.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.


