Ez így nem mehet tovább: tagadhatják, de kíméletlenül terjed a gyári melósok között a koronavírus

2021. március 25. 09:30

Megugrott a megbetegedések miatti hiányzás a gyárakban, de hivatalos adatok erről nincsenek. A Vasas Szakszervezet szerint vizsgálni kellene a kérdést. A munkaadók szerint ez vaklárma.

Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak az egyes üzemekben. Van olyan kirívó eset, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben - mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Népszavának. Szerinte ezért mindenképpen meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző, nagy dolgozói létszámmal működő gyárak átmeneti bezárásának kérdését. A probléma ugyanis már az ország teljes területén jellemző: bármelyik üzemet "kapirgálnánk meg", kiderülne, hogy igen súlyos a helyzet - fogalmazott a szakszervezeti vezető, aki szerint

A vállalatok ugyanakkor igyekeznek eltitkolni a gondokat.

Sőt, van olyan üzem, ahol heti kétszer tesztelik a munkásokat, de azoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni. A dolgozók ugyanakkor tapasztalják, és jelzik is a szakszervezetnek, hogy egyre többen esnek ki a munkából. Pláne, hogy emiatt sokszor a talpon maradóknak kell túlórázniuk, ami tovább növeli a fertőzésveszélyt. A munkahelyi vezetők óriási nyomás alatt vannak, a termelésnek mennie kell - vázolta a kialakult helyzetet László Zoltán.

László Zoltán úgy véli: meg kell vizsgálni a nagylétszámú fizikai munkahelyek helyzetét, hiszen azok jelentik most a legnagyobb kockázatot, és transzparenssé kell tenni az adatokat. Az ugyanis tarthatatlan, hogy a jelenlegi megbetegedési arányok mellett senki nem beszél arról, mi van a gyárakban. Pedig azok tipikus gócpontok lehetnek, hiszen rengeteg ember dolgozik egy légtérben, és többnyire tömegközlekedéssel kell beutazni.

Pengeélen táncolunk, ha szó nélkül hagyjuk, hogy miközben az oltások ellenére is agresszívan terjed a vírus, ezrek találkozzanak nap mint nap a gyárakban

- hívta fel a figyelmet. A Vasas alelnöke ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a dolgozók semmiképp sem maradhatnak jövedelem nélkül. Az állam, a munkaadók és a dolgozók közös összefogása szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi kritikus helyzetből úgy lehessen kilábalni, hogy utána gyorsabban tudjon újraindulni a gazdaság - szögezte le.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vaklárma

- így értékelte a Vasas alelnökének felvetését Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke. Szerinte, ha valahol súlyos lenne a helyzet, azt jeleznék a cégek, de egyelőre ilyen nem érkezett az MGYOSZ-hoz, egyik cég sem kért ilyesmivel kapcsolatban intézkedéseket. Azt ugyanakkor Rolek Ferenc sem tudta megmondani, milyen arányban fordulnak elő megbetegedések és hiányzások a termelésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 11. 18:29