25 °C Budapest
Tilosban járnak ezek a boltok? Így nem szabadna átvevőpontot üzemeltetni

Tilosban járnak ezek a boltok? Így nem szabadna átvevőpontot üzemeltetni

2021. március 20. 16:32

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy az eddigi üzletbezárási korlátozások március 22 után legalább még egy hétig változatlanul megmaradnak. A szükséges jogszabálymódosítást már ki is hirdették, ennek ellenére sok bolt üzemeltet olyan átvevőpontot, ahol a vevők a fizikai boltban jelennek meg, és gyűjtik be a megvásárolt árut. Ez kellemetlen azoknak a boltoknak, amelyeknél erre nincs lehetőség, vagy a jogszabályt úgy értelmezik, ez is meg van tiltva. Valóban nem lehetnének nyitva az átvevőpontok sem? A blokkk.com lajstromozta az "ügyeskedőket" és 6 pontba szedte, miért nem nyithatnának ki.

Furcsa helyzet, hogy nyitva vannak azok a személyes átvevőpontok, ahol a megrendelt termékeket gyűjthetik be a vásárlók a fizikai áruházakban. Egyes boltoknál igen, másoknál viszont nem, pedig elvileg egyértelmű a 104/2021. számú kormányrendelet. A 6.§ (1) bekezdés 5. pontja alapján a szolgáltatások közül a postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás megengedett, viszont a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín köteles zárva tartani.

A március 8-tól indított iparcikkes boltzár nyilván nem tetszik az érintett boltosoknak, különféle szolgáltatóknak, hiszen a kenyérrevalójukról van szó, ráadásul sokuknak egy évvel ezelőtt is már be kellett zárniuk. A kormányfő is utalt rá, hogy a bezárásra kényszerültek igazságtalannak tartják azt, hogy a nyitva maradó nagyobb áruházak olyan termékeket is árusíthatnak, melyeket a bezárt boltok nem. Ennél azért súlyosabb, hogy egyes webáruházak pedig úgy fogadnak áruátvétel címén vásárlókat, ami egyszerűen szólva tilos.

A "trükközés" viszont már elindult: egyes webáruházak átvevőpont címén egyszerűen átadják az online megrendelt portékát a vásárlóknak üzletben, parkolóban, raktár előtt az udvaron, kinek mi jut eszébe. Nézzük a kereskedők lajstromát.

Alza.hu

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében bemutatótermünk csomagátadó pontként változatlan nyitvatartással üzemel.

A cég képviselőjének sajtónyilatkozata szerint a rendőrség az ellenőrzéskor ezt rendben találta.

Decathlon

(...) áruházainkban csak online rendelések átvételére lesz lehetőség. A csomagok átvétele az áruház bejáratánál, illetve saját parkolóval rendelkező áruházaink esetében 'Drive-in' opcióval megoldható.

A vírushelyzetre való tekintettel ráadásul azt írták, hogy a bolti dolgozók nem segíthetnek bepakolni a nehzebb csomagokat a kocsiba, így akinek segítségre lenne szüksége ebben, hozzon magával. 24 áruházban van átvételre lehetőség.

Jysk

2021.03.08. hétfőtől áruházaink bezárnak, de az online foglalások és rendelések átvétele továbbra is zavartalanul működik. (...) Az online vásárlás, a Click & Collect foglalások és rendelések átvétele az árukiadási területen továbbra is zavartalanul működik

- írja a honlap. A Jysknek országszerte 85 áruháza van.

Extreme Digital

Személyes átvétel jelenleg az Ezred utcai kültéri átvevőponton lehetséges (1044 Budapest, Ezred utca 1-3. C2 épület)!

A cégjegyzékben egyébként telephelyként az Ezred utca 2. cím van rögzítve, vagyis ez egy raktár.

Mall.hu

Kedves Vásárlóink! Az átvételi pontra történő rendelés a 104/2021. (III. 5.) Kormány rendelet 6. § (1) bekezdésének 5. pontja értelmében nyitva tart.

Az m-HU Internet Kft. (ő a Mall.hu) budapesti Váci út 36- 38. szám alatt található átvételi pontjának elnevezése a jegyző nyilvántartása alapján: "Mall.hu átvételi pont". A tevékenység formája: "üzletben folytatott kiskereskedelmi tevékenység". Tehát ez is üzlet. Alapterülete 280 négyzetméter. A tevékenység jellege: kiskereskedelem. Ez telephelye hivatalosan a cégnek. A csomagküldő kereskedelmi tevékenysége a Váci út 99. alatti székhelyén van bejelentve.

Miért nem tarthatnának nyitva ilyen átvevőpontok?

1) Mi is a kereskedelmi tevékenység? Különbség van kiskereskedelmi és nagykereskedelmi tevékenység között. A kiskereskedelmi tevékenység, ideértve a vendéglátást is: a végső felhasználó kiszolgálása, aki lehet természetes személy fogyasztó, vagy például egy cég, intézmény is. A nagykereskedelmi tevékenység: termékek továbbforgalmazása (például egy boltos, vagy vendéglős vásárol a nagykereskedőtől a boltjának árut).

Az említett webáruházak kiskereskedelmi tevékenységet folytatnak, amikor a webáruházukban a fogyasztót, a vásárlót kiszolgálják, mivel a webáruházi értékesítés annak része. A bemutatóterem, átvevőpont, csomagátadópont fogalmát nem tartalmazza a kereskedelmi jog, az csak egy szabadon választott megnevezés, ilyen például az outlet is.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

2) Mi számít üzletnek? Épület, vagy épületrész, helyiség, de a raktár is, amelyben bármilyen kereskedelmi tevékenységet folytatnak. Tehát még az is mindegy, hogy az üzletben kis-, vagy nagykereskedelmi tevékenységet folytatnak, de az is, hogy annak mely részét végzik a helyiségben. És a raktár sem kivétel.

3) Kereskedni lehet üzletben, vagy azon kívül. Az üzlet melletti kereskedés formái például: csomagküldő kereskedés (ez a webáruház, elektronikus kereskedelem megnevezése a jogban), mozgóbolt, vásár, piac, közterületi értékesítés, üzleten kívüli kereskedelem (magyarul: házaló kereskedés), értékesítés automatából.

4) Csomagküldő kereskedés: a kereskedő a "kereskedelmi kommunikációt" bocsátja a vásárló rendelkezésére, ami lehet weboldal, vagy akár telefonos rendelési lehetőség is, és "a kommunikáció alapján megrendelt terméket szállítja (szállíttatja) a megjelölt címre". A csomagküldő kereskedés ugyan megengedett, csak éppen annak nem része a személyes átvevőpontos átvétel, hiszen a jog szerint szállítani kell. Sántít az is, ha a "megjelölt cím" egy üzlet, hiszen annak zárva kell lennie.

A lajstromozott webáruházak tevékenységében összefonódik a csomagküldés, az online rendelés és az áru hagyományos bolti átvétele. A vásárló ugyan online rendel, de nem kiszállítják, hanem érte kell mennie egy üzletbe, vagy egy ahhoz kapcsolódó területre (parkolóba, vagy raktár előtti területre), ugyanúgy, mintha csak egyszerűen vásárolna. Az átvevőpontosdi így nem csak tisztán az engedélyezett csomagküldő, hanem a személyes megjelenést tiltó, hagyományos kereskedés is - írja a blokkk.

5) Mi a helyzet a közterületi értékesítéssel? A közterületen, valamint közforgalom számára nyitva álló helyen végzett kiskereskedelmi tevékenység, de csak meghatározott termékek értékesíthetők közterületen (például sültgesztenye, pattogatott kukorica), és a termékre vonatkozó külön jogszabályok alapján szükséges hatósági engedélyek birtokában. A neheze, hogy a közforgalom előtt megnyitott terület az áruház saját területe, így a parkoló, vagy a raktár előtti terület, ha oda beengedik a vásárlót, vagy éppen az áruház hátsó árukiadó ajtaja előtti szabad terület.

Így ha egy üzlet nem nyithat ki, akkor a parkolóban, vagy a bejárat, kijárat, szállítási kapu, vagy raktár előtt sem fogadhatja a vásárlót és nem adhat át online rendelt áruféleséget. Az üzlet homlokzatával érintkező területen, például járdán egyébként az üzletben forgalmazás szabályai szerint lehet árusítani, területfoglalási engedéllyel, de hát ha az üzlet zárva, akkor ez a lehetőség is értelemszerűen elbukott.

6) Nem lenne egyértelmű a rendelet? A kormányrendelet 6.§ (1) bekezdés 5. pontja alapján a szolgáltatások sorában felsorolva a postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás megengedett. De ugyanez a paragrafus azzal kezdődik, hogy a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín köteles zárva tartani. Ezek szerint az átvevőpont is, a tilalmas termékkörben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez lenne a megoldás a magyarok borzasztó egészségi állapotára? Kevesen ismerik ezt a trükköt

A kutatók szerint az egyik ok, amiért az adakozás javíthatja a fizikai egészséget az az, hogy segít csökkenteni a stresszt és a feszültséget.

Így győzheted le a tomboló inflációt: rengeteg magyar keresi szét magát ezzel a módszerrel

Egy vállalat sikeressége mérettől függetlenül több dolgon múlhat, azonban a sikeres marketing igazán erőssé teheti azt, válság esetén is.

Ez lenne a siker kulcsa? Sok magyar még mindig alábecsüli ezt az eszközt

Ezt mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz egy start-up finanszírozásába, kezdő vállalkozóként.

Csendes gyilkos pusztítja tömegével a magyarokat: sok apróságon múlhat, megúszod-e

A magyar felnőttek mintegy 60 százaléka fél attól, hogy élete során rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála.

NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 9. kedd
Emőd
32. hét
Augusztus 9.
Az állatkertek napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?