A 41. naptári héten országos szinten továbbra is mérsékelt volt a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentrációja, ugyanakkor egyre több településen mutatnak emelkedő tendenciát az adatok.
Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ismertette a tegnap lezárult, nyitásról szóló Nemzeti Konzultáció eredményeit a Facebookon. A konzultációt 528 ezer ember töltötte ki, az eredményekből pedig az látszik: 88 százalékuk a fokozatos nyitás híve. Ezzel szemben 12 százalék úgy vélte, egy lépésben kell feloldani minden korlátozást, ha vége a járványnak.
Dömötör Csaba videóüzenetben ismertette ma reggel a Nemzeti Konzultáció eredményeit, amelyet február 17-től március 15-ig lehetett kitölteni. Ezek alapján a több mint félmillió válaszadó 74 százaléka úgy véli, legelőször a 8 óra utáni kijárási korlátozáson kéne enyhíteni. Többen nyitnák ki az éttermeket mint a sportlétesítményeket: ellőbbiek aránya 87, utóbbiaké 75 százalék.
Érdekes, hogy a válaszadók 65 százaléka azzal is egyet ért, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapjanak felmentést bizonyos korlátozások alól. Viszont csak 58 százalé gondolja úgy, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek kell megengedni, hogy rendezvényekre vagy sporteseményekre menjenek.

Az államtitkár szerint a kormány az eredményeket figyelembe veszi majd az újraindítási terv elkészítésekor. et. Ennek a tervnek az egyes szakaszai a beadott oltások számához igazodnak majd. A nyitás részleteiről Orbán Viktor miniszterelnök olyan külföldi miniszterelnökökkel is egyeztet, akiknek országai Magyarország előtt járnak az oltási programban - tette hozzá az államtitkár.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







