Az adenovírus több mint 60 különböző törzse létezik, és szokatlanul ellenálló.
A húsmentes étrend követői a csonttörés, különösen a csípőtörés nagyobb kockázatával nézhetnek szembe egy új, a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány szerint. Az összefüggés hátterében az állhat, hogy a húsmentes étrendben kevesebb a kalcium és a fehérje, valamint, hogy az ilyen étrend követői gyakran vékonyabbak, így esésnél könnyebben sérülhetnek.
Számos korábbi tanulmány azt mutatta, hogy a vegetáriánusoknak gyengébbek a csontjaik, mint a húsfogyasztó embereknek, ám az nem volt egyértelmű, hogy ez jelentősen befolyásolja-e esetükben a csonttörés kockázatát. A BMC Medicine című orvosi szaklapban megjelent mostani tanulmány készítői az 1993-ban indított és csaknem 65 ezer ember bevonásával végzett oxfordi vizsgálatra (EPIC-Oxford) alapozták eredményeiket. Az EPIC-Oxford hosszú távon vizsgálta az alanyok étrendjét és egészségi állapotát.
Az eredmények szerint 2010-re a vegánok körében majdnem kétszer magasabb volt a csípőtörés kockázata, mint a húsfogyasztóknál, míg a vegetáriánusok és a peszketáriánusok - a növények mellett halakat és tengeri állatokat is fogyasztók - esetében nagyjából 25 százalékkal volt magasabb a kockázat. A vegánoknál továbbá magasabb volt a bármilyen egyéb csonttörés kockázata, noha nem kimagaslóan: tíz év alatt ezer emberre vetítve mindössze hússzal több csonttörés volt a vegánok körében, mint a húsevőknél.
Az Oxfordi Egyetem kutatója, Tammy Tong szerint az étrendek elemzése azt mutatta, hogy a húsfogyasztók több kalciumot és fehérjét ettek. A kalcium a csontok fontos összetevője, a protein pedig segítheti a kalcium felszívódását az ételből. A szakember szerint ugyanakkor lehetséges, hogy a vegán étrendet követők kalciumszintje ma már magasabb, mint az 1990-es években, például a növényi alapú tejeknek köszönhetően.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








